Ugrás a tartalomra

Több országban is betiltották a Barbie című filmet

A Közel-Keleten is debütált a sokakat megosztó Barbie című film.

Jelenet a Barbie című filmből - forrás: socialmediaprince.com

Kuvaitban és Libanonban is betiltották a Barbie című mozifilmet, mert az állításuk szerint veszélyt jelent a konzervatív értékekre. - írja az AP News.


A KUNA nevű hírügynökség szerda este közzétett nyilatkozatban az áll, hogy a film:

"a kuvaiti társadalomtól és közrendtől idegen eszméket és meggyőződéseket népszerűsít"

Libanonban Mohammad Mortada kulturális miniszter azt mondta, hogy a filmről megállapították, hogy "ellentmond a hit és az erkölcs értékeinek", és azt, hogy "népszerűsíti a homoszexualitást és a nemváltást.". A miniszter kérelmét a film betiltásával kapcsolatban továbbították a libanoni Általános Biztonsági Ügynökséghez, amely a cenzúrával kapcsolatos döntésekkel foglalkozik.

A Warner Bros. Filmje meglehetősen népszerű, mivel kevesebb mint egy hónap alatt több mint 1 milliárd dolláros bevételt hozott a kasszába. A film gyorsabban lépte át a 400 millió dolláros amerikai és az 500 millió dolláros nemzetközi bevételt, mint a stúdió bármely más filmje, beleértve a Harry Potter-filmeket is.


A film állítólag csütörtök este Szaúd-Arábiában, a Egyesült Arab Emírségekben is bemutatásra került annak ellenére, hogy ezekben az országokban börtönbüntetéssel is járhat, ha valakit homoszexualitáson kapnak.

💡
A film forgalmazását a múlt hónapban Vietnámban is betiltották, azonban egészen más okok miatt. Állításaik szerint a filmben egy olyan térképet ábrázoltak, amelyen Kína vitatott területi követeléseit mutatják Dél-kínai-tengeren.
A Barbie című filmben látható térkép, amely a vitatott területet ábrázolja. - forrás: Warner Bross Pictures

Legfrissebb