Ugrás a tartalomra

Eltávolították a magyar zászlókat az intézményekről Kárpátalján

A legérdekesebb hírek és beszélgetések a Hit Rádió mai tartalmai közül!

Az Open Doors a keresztényüldözés eddigi legrosszabb mértékét jegyezte a múlt évben, Robert C. Castel az 1967-es háború tanulságairól, Trump szerint az evangéliumi vezetők hűtlenek, mert semlegesek, Kulcsár Árpád és Pálfy Gyula az új Aranybulla sorozatról, gondolatban imádkozott elhunyt kisfiáért egy veterán és megbírságolták érte - összegyűjtöttük Önnek a legérdekesebb híreket és beszélgetéseket a Hit Rádió mai tartalmai közül!

Elhangzott a Hit Rádióban 🎙️

Robert C. Castel: A katonai győzelem kevés, az ellenfél démonizálása csapda

Az 1967-es háború után következő  3-4 év sem telt békében a közel-keleti térség számára. 1967-70 között került sor a “kifullasztó” háborúra, amelyben Egyiptom egy merőben más háborús stratégiát követett, mint az előző években. Tengeri csaták, kommandós küldetések és izraeli katonai bravúrok is kisérték ezeket az éveket. A nagyhatalmak szerepéról illetve Nasszer egyiptomi elnök és Golda Meir Izrael miniszterelnök személyéról is szót ejtettünk Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel, a Neokhon főmunkatársával.


Történelmietlen és ideológia-vezérelt sorozat a 800 éves Aranybulláról - Kulcsár Árpád, Pálfy Gyula

Sok kritikát kapott az Aranybulla című magyar filmsorozat. Kulcsár Árpád történésszel és Pálfy Gyula média és történelem tanárral beszéltünk sz alkotásról és annak történelmi hátteréről.


A hitradio.hu hírei 🌎

Eltávolították a magyar zászlókat az intézményekről, és több pedagógust menesztettek Kárpátalján

Egy friss rendeletre hivatkozva eltávolította a magyar zászlókat több közintézményről az ukrán rendőrség, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését.


További hírek:


Trump: "Az evangéliumi vezetők hűtlenek, mert semlegesek"

Bővebben!

Anglikán Egyház: megáldható az azonos neműek házassága, de továbbra se köthetnek házasságot egyházon belül

Bővebben!

Az Open Doors a keresztényüldözés eddigi legrosszabb mértékét jegyezte a múlt évben

Bővebben!

Gondolatban imádkozott elhunyt kisfiáért egy veterán - megbírságolták érte

Bővebben!

Épülnek a kapcsolatok: Orbán izraeli konzervatív politikai vezetővel tárgyalt

Bővebben!

A pápa segítségével akarják visszaszerezni Gázából a négy izraeli túszt

Bővebben!

A ChatGPT külön felkészítés nélkül is letette az orvosi szakvizsgát

Bővebben!

🎙️

Holnap a Hit Rádióban 🎙️

🔵 Világnézet 10:00-tól

Műsorvezető: Kauzál Alexandra

  • Az Erasmus-ügy fejleményei

Vendég: Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője

  • Az ukrán helikopterbaleset fejleményei és háborús aktualitások

Vendég: Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő

  • Németországban új védelmi politikája

Vendég: Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója

  • A Davosi Világgazdasági Fórum eseményei

Vendég: Bogár László volt országgyűlési képviselő, történész, publicista

  • Igazság Ligája: hírelemző műsor a hét legmeghatározóbb eseményeivel

Vendégek: Király Tamás, a Hit Rádió felelős szerkesztője, Rehák-Rimaszombati Andrea, a Deepstage műsorvezetője, Longauer András, a hitradio.hu vezető szerkesztője


📅
A teljes műsorrendet ide kattintva érheti el!

Műsortárból ajánljuk:

Az ajándékozásról

Főként Nőként

Meghallgatom!
💡
Csak hetente szeretne a legfontosabbakról értesülni? Ide kattintva kiválaszthatja heti hírlevelünket is! ✉️

Legfrissebb