Ugrás a tartalomra

Lövöldözés tört ki egy tunéziai zsinagógánál

A támadás során hárman életüket vesztették.

YASSINE MAHJOUB / AFP
YASSINE MAHJOUB / AFP

Az évente megrendezésre kerülő esemény közel ötezer fős tömeget vonz, azonban idén hárman az életükkel fizettek a részvételért.

A tunéziai hatóságok szerint a tengerésztiszt a Djerba szigetén található El Ghriba zsinagóga közelében nyitott tüzet, ahol több száz zsidó tartott éves zarándoklatot.

"Az áldozatok közt szerepelt egy izraeli-tunéziai kettős állampolgár, egy Franciaországban élő francia-zsidó üzletember, valamint egy őr is, kilenc további ember pedig megsérült"

– közölte Dr. Miryam Gez-Avigal, a Tunéziai Zsidók Világszövetségének elnöke.

A minisztérium beszámolói szerint A Djerba szigetén, Aghir várossában jelenlevő nemzeti gárda haditengerészeti központjának egy tisztje először kollégája ellen fordította szolgálati fegyverét, majd lőszert vett magához, és a zsinagóga felé vette az irányt. Amikor odaért, vad lövöldözésbe kezdett a helyszínen állomásozó biztonsági egységekre, akik ezután visszalőttek, és a támadó a helyszínen életét vesztette.

"Folytatódnak a vizsgálatok, hogy fényt derüljön az agresszió indítékaira"

– közölte a Tunéziai Belügyminisztérium.

A támadást követően nem sokkal az interneten is megjelentek a zsiagógában tartózkodókról készült felvételek.

A tunéziai hatóságok állandó jelenlétet biztosítanak a zsinagóga környékén, és megerősítik a védelmet a zsidó ünnepek idejére, különösen a Lag B’Omer napja környékén rendezett Hilula of Ghriba ünnepi körmenet miatt, amely az El Ghriba zsinagógánál ér véget, amelyen idén körülbelü ötezren vettek részt.A körmenetet feltehetően az üldöztetés elől menekülő zsidók alapítottak mintegy 2500 évvel ezelőtt.

Zsidó hívők az éves zsidó zarándoklaton az El Ghriba zsinagógában Tunézia déli üdülőszigetén, Djerbán

A tragédiával kapcsolatban Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője is megszólalt.

"Az Egyesült Államok elítéli a tunéziai támadást, amely egybeesik az éves zsidó zarándoklattal, amely az El Ghriba zsinagógába vonzza a híveket a világ minden tájáról. Részvétünket fejezzük ki a tunéziai nép felé, és elismerésünket a tunéziai biztonsági erők gyors fellépése miatt"

– mondta a szóvívő.


2002-ben az al-Kaida terrroristái hajtottak végre robbantást az El Ghriba zsinagóga előtt, amely 20 ember halálát okozta.

(TOI)



Legfrissebb