Ellenzéki politikusok az LMBTQ emberek érdekeiért alakítottak egy frakcióközi parlamenti képviselői csoportot, jelentette be kedden egy online sajtótájékoztatón Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese - számolt be az Index.

Az MTI szerint az ellenzéki politikus arról beszélt: azon túl, hogy Magyarországon napjainkban súlyos megélhetési és szociális válság tombol, a pedagógusok és diákjaik „a jövőért harcolnak”, még az emberi és a szabadságjogok is veszélyben vannak.

Hozzátette: utóbbi miatt hozott most létre öt ellenzéki párt 21 képviselője frakcióközi csoportot, amelyben – szorosan együttműködve a civil szféra szereplőivel – "egy olyan társadalomért dolgoznak majd, ahol nem különböztetik meg, nyomják el az LMBTQ embereket".

A csoport kedden meg is tartotta első ülését, amelyen – a Párbeszéd Magyarországért közleménye szerint – elhangzott: a magyar LMBTQ-társadalom az elmúlt években komoly jogfosztást szenvedett el az Alaptörvény-módosítások és törvények következtében, és ez nemcsak a hazai LMBTQ-közösség tagjainak életét nehezíti meg, hanem régiós, európai uniós és nemzetközi viszonylatban is negatív színekben tünteti fel Magyarországot.

(Index)

Szuper! Sikeresen regisztráltál.
Üdv újra! Sikeresen bejelentkeztél.
Sikeresen feliratkoztál a(z) Hit Rádió oldalra.
A linked lejárt.
Sikeres! Ellenőrizd az emailed a varázslinkért a bejelentkezéshez.
Sikeres! A számlázási adataid frissítve lettek.
A számlázási adataid nem frissültek.