Ugrás a tartalomra

Lezuhant a Sziklamecset faláról a keresztényellenes mozaik egy része az esőzések miatt

A muszlimok a történtekért természetesen Izraelt hibáztatják.

A muszlimok a történtekért természetesen Izraelt hibáztatják - számolt be a Hetek.

Elkezdtek lehullani a Templom-hegyen fekvő Sziklamecset homlokzatáról a Korán keresztényellenes passzusait hirdető mozaikdarabkák. Erről a helyi sajtó számolt be a török-szíriai földrengés és a hétfői jeruzsálemi esőzés után. Az érintett falfelület körülbelül 20 négyzetcentiméteres volt.

Jeruzsálemben kedden este lehetett tapasztalni földrengést, amely 3,5-ös erősséggel rázta meg a térséget. Mielőtt azonban az utórengések elérték volna a szent várost, hétfőn heves esőzések is voltak. Részben ez utóbbival magyarázható, hogy kerámiadarabok hullottak le a Sziklamecset homlokzatáról – méghozzá azon mozaikok egyikéből, ami a keresztények számára sem jelentéktelen: a mecset falán olvasható a „Korán szíve”, a Jászín szúra felirata, amelyet még a 16. században Nagy Szulejmán parancsára helyeztek fel az épületre.

A szúra arról szól, hogy a Mahdi, vagyis a muszlim messiás eljövetele után kizárólag Mohamed követői támadnak majd fel; az idézet külön kitér rá, hogy Jézus apostolai valójában csalók voltak.

Úgy tűnik azonban, ha így folytatódik tovább az épület amortizációja, nem sokáig marad meg rajta az előbbi üzenet.

Júniusban és augusztusban a környező muszlim épületek (pl. az Al-Aksza-mecset) kapcsán egyébként hasonló eseményekről számoltak be a médiában. A történtekért nem meglepő módon az izraeli vezetést hibáztatják a muszlim véleményvezérek, mondván, a zsidó állam ellehetetleníti az épületek karbantartását.

(Hetek)

Legfrissebb