Ugrás a tartalomra

KSH: történelmi mélyponton a gyermekszületések száma Magyarországon

3,7 százalékkal kevesebb gyermek született tavaly.

Photo by Zach Lucero / Unsplash

A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint tavaly rekordalacsony volt hazánkban az élve született gyermekek száma, de a házasságkötések számában is csökkenő tendenciát figyeltek meg.


A tavalyi évben 85 200 gyermek jött világra, 3,7 százalékkal, azaz 3291-gyel kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül

  • január–márciusban 7,8 százalékkal több,
  • míg áprilisban 2,1,
  • május–júniusban 9,3,
  • július–decemberben 6,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2022 azonos hónapjaihoz képest.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,5 gyermek, ami egy évvel korábban 1,52 volt.

127 200-an haltak meg, 6,8 százalékkal, azaz 9246-tal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Az alábbi diagrammon jól látszik, hogy éves alapon soha nem volt ilyen alacsony az élveszületett gyeremekek száma Magyarországon. A tavalyi évben 85 200-an születtek, ez háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent,

ennek következtében a természetes fogyás 42 ezer fő volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb az előző év 47 955 fős értékénél.

A statisztikák szerint az elmúlt évben 50 150 pár kötött házasságot, 13 817-tel kevesebben, amely 22 százalékos csökkenést jelent az elmúlt évhez képest.

A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelék volt, 1,4 ezrelékponttal kissebb, mint egy évvel korábban.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2022. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2023 végén 9 millió 580 ezer fő volt.

(Index)

Legfrissebb