Ugrás a tartalomra

KUTATÁS: A Bibliát olvasó emberek a leginkább szeretetteljesek

Photo by Sixteen Miles Out / Unsplash

Egy új kutatás szerint azok az emberek, akik rendszeresen olvasnak Bibliát, azok lesznek a társadalomban azok a személyek is, akik nagy eséllyel fogadnak barátságosan menekülteket vagy leginkább állnak ki az elnyomottakért.

A felmérésből az is kiderül, hogy a környezetre is jobban figyelhetnek azok, akik Bibliát olvasnak, sőt a rabok ellátásával is nagyobb valószínűséggel fordítanak figyelmet.

“A megosztásról és szenvedésről szóló hírek kegyetlen ismétlődésében az emberek arra vágynak, hogy visszatérjenek a a jó szomszédi viszonyhoz - együttérzésre és arra vágynak, hogy lássák azt, hogy az emberek szívesen segítenek szomszédaiknak amikor kell."

-olvasható a felmérésben.

“Kutatásunk rávilágít, hogy a Bibliával való rendszeres kapcsolat reményt és gyógyulást hoz az embereknek.”

-emelték ki.

“Arra is rávilágít, hogy azok, akik aktívan Isten Beszéde alapján élik az életüket, azok nagy eséllyel mutatnak ki kedvességet"

-írták.

A bibliaolvasó emberek nagyobb pontszámot értek el az “emberek felé mutatott szeretetben”, ebbe pedig olyan tevékenységek tartoztak, mint az ismeretlenek segítése, jótékonykodás, adakozás és imádkozás másokért.

A felmérésben több mint 8600 felnőttet kérdeztek meg.

(Christian Headlines)

Legfrissebb