Ugrás a tartalomra

KÖZÖS HARC: Milliárdos és egy hívő aktivista küzd az egyik legnagyobb pornóoldal betiltásáért

Bill Ackman milliárdos üzletember és Laila Mickelwait, az Igazságvédelmi Alap (JDF) alapító-vezérigazgatója évek óta azért küzd, hogy rákényszerítse a Pornhubot a gyermekpornó-tartalmak eltávolítására - számolt be a Hetek.

Ackman legutóbb a Visára helyezett nyomást amiatt, hogy a vállalat eltávolítsa a Pornhub szexoldalról a gyerekpornó-tartalmakat.

Azért érdekel az ügy, mert négy lányom van. Amikor a legrosszabb dologra gondolsz, ami történhet egy emberrel - gazdasági, fizikális, mentális -, az az, hogy egy gyermekkel kereskednek… és felkerül egy nemi erőszakról készített videó. Nehéz erről beszélnem”

- nyilatkozta a milliárdos, aki nemcsak a pornó elleni küzdelméről híresült el, hanem arról is, hogy fogadalmat tett arra, hogy a 2,9 milliárd dollár (1,1 billió forint) értékű vagyonának a felét eladományozza jótékony célokra.

Ackman idén nyáron felkereste a Mastercard vezérigazgatóját, és sikerült elérnie, hogy a cég felfüggessze a Pornhubon és az anyavállalatánál, a MindGeeknél a bankkártyás fizetés lehetőségét. A Visa is ugyanígy tett öt nappal később miután egy nő pert indított a vállalat ellen, mert szerinte a cég tudatosan hozzájárult a fizetési szolgáltatásaival a gyermekpornó terjesztéséhez a Pornhubon.

Ackman azt gondolta, hogy a Pornhub ezek után tönkremegy majd, de a Visa és a Mastercard néhány héttel később újra engedélyezte a fizetéseket a MindGeeknél, mindössze annyi változott a korábbi állapothoz képest, hogy a felhasználók nem tudnak azokon az aloldalakon fizetni, amikre bárki feltölthet tartalmakat, akár a videókon látható személyek beleegyezése nélkül is.

Laila Mickelwait evangéliumi hívő aktivista több mint tíz éve harcol az online pornó és a szexkereskedelem ellen világszerte. Az általa alapított Igazságvédelmi Alap (JDF) pártfüggetlen és felekezetfüggetlen szervezet, melynek a célja a Pornhub felelősségre vonása. Mickelwait szervezete petíciót is indított a szexkereskedelem és a visszaélések ellen, melyet több mint 190 országból kétmillióan írtak alá. Az aktivista azért kampányol, hogy szüntessék meg a Pornhubot, és azt állítja, hogy az oldal alkotói valójában soha nem akarták eltávolítani az illegális tartalmakat, ezért kényszerítik arra az embereket, hogy hozzanak létre fiókot az oldalon, különben nem tudják jelenteni az illegális videókat.

A teljes cikk a Hetek oldalán olvasható!

Legfrissebb