Ugrás a tartalomra

"Szeretném, ha minden indiai megismerné a Megváltót"- így lett a két tucat emberből több százezer

A gyülekezet pásztora szerint minél nagyobb az üldözés, annál jobban növekszik az egyház.

A Kálvária Templom Alapítványi Gyülekezet Hyderabad-i épülete

A Kálvária templom India legnagyobb evangéliumi gyülekezete, amelynek már több mint 300 ezer tagja van, és a jövőben további 40 gyülekezet létrehozását tervezik.

Hyderabadban vasárnaponként az utak már hajnali 4-kor zsúfolásig megtelnek, mivel emberek ezrei igyekeznek a Kálvária Templom kora reggeli, 6-órás Istentiszteletére., amely az öt vasárnapi istentisztelet közül az első.

A fő csarnokban 18 ezer ember fér el, a szomszédos Bethlehem Hall pedig további 15 ezer embert, egy harmadik épület pedig további több mint 3000 embert tud befogadni.

Satish Kumar, a gyülekezet vezető-lelkésze mind az öt istentiszteleten prédikál, az utolsó este 8 órakor ér véget.

A Calvary Temple 2005-ben indult körülbelül két tucat emberrel, és ma már több mint 300 ezer taggal büszkélkedhet, ezzel a világ egyik legnagyobb egyházává nőtte ki magát.

A Calvary Temple 11 társgyülekezettel rendelkezik és további gyülekezetek létrehozását tervezik országszerte.

"Isten azt helyezte a szívembe, hogy a következő 10 évben 40 olyan mega gyülekezetet hozzak létre, mint amilyet itt látnak"

- mondta Kumar.

Kumar lelkész szerint az egyház havonta mintegy 3000 új hívővel bővül, ami annak a jele, hogy az Úr hatalmasan mozog az egész országban.

"Isten keze India felett van, itt az ideje, hogy India elérje az elveszetteket, nemcsak az országon belül, hanem az egész világon"

- mondta Kumar.

Emellett az egyház havonta több mint 650 televíziós műsort készít amely 17 nyelven is elérhető, amelyeket az országos televízióban sugároznak.

"Nemcsak az országon belül, hanem Bangladesben, Nepálban, Srí Lankán, Afganisztánban, Pakisztánban és az Öböl menti országokban is"

- mondta Kumar.

A gyülekezet lelkésze minden Istentiszteleten prédikál, az utolsó este 8-kor ér véget. - Kép CBN News

Arra a kérdésre, hogy mi a gyülekezet sikerének titka a lelkész így felelt:

"Isten tiszta Igéjének prédikálása az, ami vonzza az embereket, és Isten Igéjének gyakorlása az, ami az embereket a gyülekezetben tartja"

- mondta Kumar.

Narayana Podhili hét közben építőmérnökként dolgozik. Vasárnaponként egy 150 egyházi önkéntesből álló csoportot vezet, akik órákat töltenek aprítással, szeleteléssel, hámozással és keveréssel - mindezt azért, hogy 50 ezer ember számára ingyenes reggelit, ebédet és vacsorát készítsenek.

"Elköteleztük magunkat, hogy minden vasárnap hajnali fél négykor, négykor jövünk ide, és estig dolgozunk"

- mondta Podhili a CBN Newsnak.

Nagavalli Mendem hét éve szolgál a Kálvária konyháján, miután ígéretet tett Istennek, hogy ha meggyógyítja a rákos daganatát, akkor így fogja szolgálni a gyülekezetet.

"Mivel ezt az ígéretet tettem, Isten teljesen meggyógyított műtét nélkül"

- mondta Mendem.

"Isten kitisztította a mellkasomban lévő daganatot és meggyógyított. Hálából Neki szolgálok itt az Úr házában".

Ő és az önkéntesek havonta több mint 200 ezer embert látnak el étellel.

Hívők dícsérik Istent a Kálvária Templom Hyderbab-i gyülekezetében. - Kép: CBN

"Indiában azt mondjuk, hogy 'az emberiség szolgálata Isten szolgálata', így ezt próbáljuk gyakorolni"

- mondta Kumar.

"Kétségtelenül, ha nem jelenünk meg a templomban, felhívnak minket, és miután megtudják, miért nem jelentem meg, imádkoznak értem"

- mondta Chandraiah, a Kálvária Templom tagja a gyülekezetben egyedi módon működő belépőkártya rendszerről, amelynek kapcsán a vezetők tudják, ha valaki nem jött el a gyülekezetbe.

Satish Kuma lelkész és családja - Kép: Facebook

Kumar lelkész szerint az ima mindig is szerves része volt a sikerüknek. Az egyház 2005 óta rendszeresen tart 40 napos ima- és böjtnapokat, amelyek több tízezer fiatal résztvevőt vonzanak az ország stadionjaiba.

"Minden könyvet megpróbálok elmagyarázni. Több százezer fiatal gyerek végül elolvassa az egész Bibliát".

Az elmúlt években azonban Indiában megnőtt a keresztények elleni erőszakos cselekmények száma.

"Minél nagyobb az üldözés, annál jobban növekszik az egyház, és ez történik Indiában"

- mondta Kumar.

A legtöbb támadást hindu szélsőséges csoportok hajtják végre, akik azzal vádolják a keresztényeket, hogy erőszakkal térítik át az embereket a kereszténységre.

Kumar lelkész, aki maga is hindu volt mielőtt keresztény hitre tért, azt mondja, hogy az ellenállás erőt termel.

"Soha semmilyen üldözés nem tudta megállítani Isten igéjének hirdetését, mindig is előmozdította Isten igéjét, és elterjesztette Isten igéjét az országok között"

- mondta Kumar, valamint hozzátette:

"Ez a szenvedélyem, a terhem, hogy mielőtt meghalok, szeretném, ha minden indiai hallaná az evangéliumot és megismerné a Megváltót."

(CBN)

Legfrissebb