Ugrás a tartalomra

Két nő megerőszakolásáért 30 évet kapott a szcientológus színész, Danny Masterson

A Szcientológiai Egyház kenőpénzzel próbálta hallgatársa bírni a sértetteket.

Danny Masterson - Kép forrása: Jonathan Alcorn/Reuters

Két nő megerőszakolásáért 30 év börtönre ítéltek a szcientológus színészt, Danny Mastersont- számol be a 24.hu

Danny Masterson, a Farm színésze, a Szcientológiai Egyház egyik befolyásos tagja harminc év letöltendő börtönbüntetést kapott amiért bűnösnek találták két nővel szembeni nemi erőszak elkövetésében.

A színésszel szembeni első vád még 2017-ben látott napvilágot, mely szerint a színész 2001 és 2004 között bedrogozta majd hollywoodi otthonában meg is erőszakolta a nőket. Mastersont 2020-ban letartóztatták, azonban óvadék ellenében szabad lábon védekezhetett.

Masterson „szégyenteljes pénzhajhászásnak” nevezte az ügyet, amelyet az akkoriban kirobbant Weinstein-botrány, és a szcientológiai egyházban betöltött magas szerepével hozott összefüggésbe, azonban ahogyan az sértettek által el is hangzott, a férfi éppen ezen befolyását használta arra, hogy behálózza a nőket.

A Szcientológiai Egyház Los Angeles-i épülete - Kép forrása: Wikipedia/ PictorialEvidence 

A sértett nők szintén a Szcientológiai Egyház tagjai, akik azt állították, hogy az egyház képviselői kenőpénzzel és fenyegetéssel próbálták őket rávenni a hallgatásra. Miután az egyik nő megvádolta a színészt, állításai szerint kiközösítették az egyházból.

Amikor megerőszakoltál, megloptál. Ezt jelenti a nemi erőszak: a lélek elrablását. Szánalmas zavart és erőszakos vagy. A világ jobban jár ha te a rácsok mögött vagy

- mondta el a bíróság előtt az egyik sértett.

A színész nem tett vallomást, és végig ártatlannak vallotta magát, ügyvédei azal próbálták őt védeni, hogy a szexuális kapcsolatba mind két fél beleegyezett, és bár a nők vallomásai néhol ellentmondásosak, Masterson némán tudomásul vette az esküdtszék döntését.







Legfrissebb