Ugrás a tartalomra

Jimmy Levy: Tanúja voltam, hogy sok zenész boszorkánysággal foglalkozik

Sokáig nem hitt a Sátánban, de a történtek után megváltozott a véleménye.

Jimmy Levy - forrás: cbn.com


Egy zsidó származású keresztény énekes nemrégiben nyíltan beszámolt arról, milyen sötét dolgokkal találta magát szemben a szórakoztatóiparban, amelynek következtében eldöntötte, hogy átadja Jézus Krisztusnak az életét - számol be a CBN.

Jimmy Levy a 2020-as American Idolban szerepelt, amelynek következtében nagy hírnévre tett szert.


Bár a versenyt nem nyerte meg, Levy zenei karriere azonnal beindult, de hamar csalódnia kellett, mivel nagyon magányosnak és depressziósnak érezte magát.  

A 25 éves fiatalember a Fox News-nak adott interjúban elmondta, hogy tanúja volt annak, hogy sok zenész az okkultizmusba és a boszorkányságban tevékenykedik. Levy maga is érezte a nyomást, hogy részt vegyen a különböző okkult szertartásokon és rituálékon.

Jimmy Levy, ahogyan bemutatja az Ördögről készült tetoválást a kezén - Fox News
"Egy hülye tetoválást csináltattam a kezemre az Ördögről"

– mondta Levy, megmutatva a kezén lévő képet.

"Elkezdtem olyan emberek között lógni, akik az Sátán imádóinak hirdették magukat. Én igazából nem is értettem, hogy mibe keveredtem"

– vallotta be.

A férfi ezután elmondta, hogy eleinte nem hitt a Sátánban, de a vele történt dolgok rádöbbentették őt arra, hogy a Sátán nagyon is létezik.

"Sokszor gonosz szellemi erők gyötörtek éjszaka. Volt amikor dohányoztam is, és egy bizonyos ponton már énekelni sem tudtam. Rájöttem, hogy a Sátán nagyon is létezik"

– mondta.

Levy életének legmélyebb pontján öngyilkos akart lenni. – vallotta be.

"Ami sok fotón és nyilvános szerepléseken mosolygásnak tűnhetett az arcomon, az valójában egy légüres tér volt, amit drogokkal, alkohollal, bulizással és a rossz társasággal való lógással töltöttem ki."

- mondta Levy.

Levy bár kezdetben elutasította az evangéliumot, 2021 júliusában mégis Isten mellett döntött, amelyet instagram oldalán osztott meg követőivel a hónap elején.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jimmy Levy | ג'ימי לוי (@jimmylevy) által megosztott bejegyzés

A CBN beszámolói szerint a zenész jelenleg egy keresztény témájú albumon dolgozik, és elmondta, hogy ezentúl a tehetségét arra használja majd, hogy Jézus Krisztus dicsőítse, és, hogy másokat is kihívjon a sötétségből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jimmy Levy | ג'ימי לוי (@jimmylevy) által megosztott bejegyzés

Legfrissebb