Ugrás a tartalomra

Jelentősen nőtt a bolti lopások száma Magyarországon

Photo by Nathália Rosa / Unsplash

A magas infláció miatt megnövekedett a bolti lopások száma mind Nyugat-Európában, mind Magyarországon. Most kiderült, melyik megyében történt jogsértés a legtöbbször, és hogy mi a tolvajok kedvenc terméke - számolt be az Index.

Nyugat-Európában nőtt az élelmiszerlopások száma, emiatt már nemcsak az alkoholos italok kapnak biztonsági címkét, hanem az olcsóbb termékek is. A brit Aldiban például a sajtot látták el ilyen matricával, más szupermarketekben pedig a vajat, a csokoládét és a fogkrémet is.

Most a a hvg.hu utánajárt, hogy mi a helyzet Magyarországon, és kiderült, hogy ötödével nőtt a bolti lopások száma idehaza. Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a lapnak elmondta, hogy „legtöbbször, összesen 8396 esetben országosan az idei első tíz hónapban a hiper- és a szupermarketekből, valamint az egyéb, vagyonőrt foglalkoztató üzletekből loptak, ez 22,52 százalékos emelkedést jelent éves összehasonlításban”.

Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen (908 esetben), míg dohányboltokból több mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak a tavalyi év azonos időszakához képest. A benzinkutak shopjaiban elkövetett lopások száma csupán két százalékkal, 414-re emelkedett.

Az is kiderült, hogy idén januártól októberig Budapesten történt a legtöbb lopás (807), a fővárost követi Borsod-Abaúj-Zemplén (135) és Pest megye (130). A legkevesebbszer pedig Vas és Komárom-Esztergom megyében történt jogsértés.

Az ORFK arról is beszámolt, hogy „ételt 27 százalékkal többen, 994 esetben, szeszes italt ötödével többen, 1296-szor, míg egyéb élelmiszert 25 százalékkal többen, 5018-szor loptak”.

Továbbá a leggyakrabban eltulajdonított termékek között szerepel a hús és a húskészítmények, a tisztítószer, az üdítőital, a tej- és tejtermék is. A legnépszerűbb termékek mégis az illatszerek, a pénz és az édesipari termékek voltak, ezeket követi a ruha, valamint a szesz.

(Index)


Legfrissebb