Ugrás a tartalomra

India: küszöbön a választás, a keresztények jövője a tét

Félő, hogy a kormánypárt győzelme az egész országban érvényes áttérést tiltó törvényhez fog vezetni.

Kép: Képzési szeminárium Indiában/ Open Doors/ Facebook

Indiában hamarosan választásra kerül sor, a tét pedig nem más, mint a keresztények jövője, hisz a jelenlegi kormány inkább a hindu nacionalizmusnak kedvez, a keresztényeket pedig egyre több támadás éri.

Megrázkódtatásként érte a keresztényeket, mikor egy 200 fős csőcselék megtámadott egy gyülekezetet az indiai Telangana államban, amelynek következményeként 22 keresztény megsérült.

A február 13-án történt szörnyű eset után az Open Doors helyi munkatársai beszélni tudtak Nitissel,* a támadásban érintett közösség egyik tagjával, aki felé szolgálhattak is.

"Aznap este körülbelül 30 hívő volt a gyülekezetben. A falubeliek vitatkozni kezdtek a keresztényekkel az útszélesítésről. Már akkor feszültség jelentkezett, amikor néhány nappal korábban elkezdtük a templomfelújítási munkálatokat. Több üzlet is útban volt, de azok nem voltak a vita tárgyai, csak a templomként szolgáló ingatlan. Körülbelül 2 és fél méterrel akarták kiszélesíteni az utat, ami így az egyház telkére is benyúlna. A veszekedés egyre inkább eldurvult, és hirtelen mintegy 200 ember rontott be a templomba hokiütőkkel, kövekkel és botokkal. Kegyetlenül megverték a hívőket, miután azok megpróbálták megállítani őket. Mindent összetörtek, amit csak találtak az épületben. Gyerekek és nők is megsérültek, néhány férfi sebeit 10-18 öltéssel kellett összevarrni. Nagyon fájdalmas volt látni mindezt."

Nitis hozzáteszi:

"Bár a keresztények nem ártottak senkinek, a rendőrség mégis letartóztatta ötüket másokkal együtt. Amikor feljelentést tettünk a támadók ellen, ők ellenkeresetet nyújtottak be 26 hívővel szemben a 307-es törvénycikk alapján, amely gyilkossági kísérletről szól. A bebörtönzött hívőket megfélemlítették, és arra kényszerítették, hogy aláírjanak néhány dokumentumot, amelyek a támadók érdekeit védték. Így ők óvadék ellenében azonnal szabadlábra kerültek, míg a hívőket csak ma (február 29-én) engedték el, szintén óvadék ellenében."

Prija Sarma,* az Open Doors helyi munkatársa elmondta:

"Ijesztően nő a gyülekezetek elleni támadások száma Indiában. Templomok folyamatosan támadásoknak vannak kitéve, megrongálják és lerombolják ezeket. Az elmúlt években gyülekezeti házak százai szűntek meg. A hívők szerint nehéz szabadon összejönni és istentiszteletet tartani."

Dióhéjban a 2024-es indiai választásokról

Április 19-én Indiában választások kezdődnek. A szavazás messze a legnagyobb demokratikus választás a világon. Eddig a választásoknak jelentős következményei voltak a keresztényekre nézve, mivel ők Indiában kisebbségnek számítanak.

Az utolsó évtizedekben a keresztényekre egyre nagyobb nyomás nehezedik a hindu nacionalizmus térnyerésének köszönhetően, a hinduizmusból áttértek elleni támadások sorra szaporodnak.

Egyre nő a gyanakvás a vallási kisebbségekkel szemben, hogy ők nem „igazi indiaiak”, így hamis vádakkal kényszerítik őket a hindu hitre való áttérésre. Mivel a parlamenti alsóház voksolása hamarosan kezdetét veszi, alább összegyűjtöttünk 10 tudnivalót az indiai választásokról, hogy világos legyen, milyen hatással van ez a keresztényekre, és hogyan imádkozhatunk értük.

1. Óriási embertömeg:
Valójában a 2024-es választás az emberi történelem legnagyobb demokratikus választása lesz, 960 millió választópolgárt érint. Ez a föld lakosságának majdnem 10 százaléka. Utoljára 2019-ben volt országos választás, amikor közel 615 millió ember szavazott.

2. Parlamentáris rendszer:
Az indiai kormány felépítése az Egyesült Királyságáéhoz hasonló, vagyis a választások döntik el, ki kerül a felsőházba, amit Lok Sabhának, azaz az Indiai nép házának hívnak. Az alsóházban 543 képviselői hely van, a miniszterelnököt közülük választják ki.

3. Hosszú szavazási időszak:
Mivel egy ekkora országban rengeteg ember szavaz, a választás hat hétig is eltarthat, április 19-től június 1-ig. Ha a Himalája egy távoli falujában is él valaki, a szavazóbiztosok elviszik a szavazóurnát egy közeli helyszínre.

4. Fő ellenfelek:
A kormányzó Bharatiya Dzsanata Párt (BJP) és az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) párt. E két párt (és szövetségeseik) közül lehet elsődlegesen választani. A BJP-nek töretlen sikere volt az előző két választáson, így 2014 óta Narendra Modi a miniszterelnök.

5. Hatása a keresztényekre:
Mivel a kormánypárt erősen kötődik a hindutvához, mely ideológia szerint az indiai identitás alapja a hinduizmus, választási győzelme esetén folytatódhatnak a vallási kisebbségekkel, így a keresztényekkel szembeni támadások.

„Ez a választás kulcsfontosságú, eldönti a következő öt évet”

‒ mondja Priya Sharma*, az Open Doors indiai munkatársa.

„Ha a jelenlegi kormány hatalmon marad, esélyes, hogy India teljesen átalakul, és hindu állammá válik. India teljesen kirekesztő lesz a keresztényekkel és más vallási kisebbségekkel szemben.”

6. Veszélyes fejlemények:
India 2014 óta a World Watch List rangsorában a 11. helyre került a 28-ról. Ebből látszik, India milyen mértékben szorítja ki a keresztény kisebbséget. Sharma szerint „a hindu szélsőségesek nyíltan a kereszténység és más kisebbségi vallások felszámolásával fenyegetőznek az elmúlt tíz évben Indiában.”

7. Áttérést tiltó törvények:
Az áttérést tiltó törvények a 28 indiai tartományból 11-ben vannak érvényben, és tiltják az egyik vallásról a másikra való áttérítést. Ezek valójában olyan környezetet teremtettek, ahol egy kisebbségi vallásra való áttérés veszélyes, sőt szinte lehetetlen.

„Az áttérés tiltó törvényeket azzal a szándékkal vezették be, hogy meggátolják a térítést”

‒ mondja Sharma.

„Az indiai jog szerint az emberek szabadon választhatják vallásukat. A törvény célja az volt, hogy tiltsa az erőszakos térítést és a más hitre való áttérés ösztönzését. Azonban a hindu szélsőségesek visszaélnek a törvényekkel...”

8. Áttérést tiltó országos törvény:
Félő, hogy a kormánypárt győzelme az egész országban érvényes áttérést tiltó törvényhez fog vezetni.

„Amennyiben a BJP nyeri meg a 2024-es választásokat, nagy esély van arra, hogy az áttérést tiltó törvényt az egész országra kiterjesztik.”

9. A törvények következményei:
Egy országos áttérést tiltó törvény súlyos következményekkel járhat az indiai keresztényekre nézve. Az ilyen törvényeket gyakran használják a hinduizmusből áttértek és a hinduk felé evangelizáló lelkészek támadására. Az Open Doors jelentése szerint 2023-ban több mint 2300 lelkipásztort, egyházi vezetőt és hívőt támadtak koholt vádakkal, akiket letartóztattak vagy őrizetbe vettek erőszakos visszatérítés vádjával. Ha az országos törvényt elfogadják, ennél súlyosabb lesz a helyzet.

10. Az egyház helyzete:
A keresztények nincsenek kétségbeesve, de kérik Isten segítségét. Sharma szerint az egyház az üldöztetések ellenére növekedik Indiában, ezért arra bátorítanak, hogy a választások idején imádkozzunk Indiáért.

Ez a cikk az Open Doors Magyarország közreműködésével készült.

Legfrissebb