Ugrás a tartalomra

Boszorkányüldözés? - így festené le a magyar sajtó az új Netanjahu kormányt

A Neokohn összesítéséből kiderült: a hazai sajtónak Ben-Gvir Templom-hegyre tett látogatását volt a legnehezebb feldolgozni.

Alig lépett hivatalba Netanjahu új vallásos-cionista kormánya, máris durva csúsztatásokkal próbálják a demokratikus konszenzusból kirekeszteni, és ellenszenves, vállalhatatlan színben feltüntetni a nemzetközi és hazai média egyes sajtómunkásai - számolt be a Neokohn.

"A Benjamin Netanjahu vezette kabinetről azóta minden újságolvasó ember „megtudhatta”, hogy az Izrael történetének legnacionalistább, legfundamentalistább, legarabellenesebb és leghomofóbabb kormánya

-írja a Szabad Európa és a 444.hu cikkeire utalva.

Mint az összesítésből kiderült, a hazai sajtónak Ben-Gvir Templom-hegyre tett látogatását volt a legnehezebb feldolgozni.

Fotó: Neokohn
"Abban, aki csak ezeket a cikkeket olvassa, az a kép alakulhat ki, mintha Ben-Gvir valami szörnyű, illegális provokációt követett volna el az alatt a negyedóra alatt, amit a Templom-hegyen töltött. Az igazság ezzel szemben az, hogy az (egyébként sokszor szándékosan provokatív) pártvezető, ezúttal nem tett semmi rosszat

-olvasható.

"Az Euronewsból azt is „megtudhatta” a nagyérdemű, hogy az „ultranacionalista” és cionista Ben-Gvir „felrúgta a status quót és ellátogatott a Sziklamecsethez”. A 24.hu híradásából pedig azt, hogy „Ben-Gvir egy széles körben elítélt lépéssel belépett az al-Aksza mecset területére”, amely „mecsetbe nem muszlimok és zsidók is beléphetnek

- szól a beszámoló a magyar sajtó további híradásairól.

"Ben-Gvir „bűne” pusztán annyi volt, hogy izraeli állampolgárként, politikusként és zsidóként élt a szabadságjogaival"

-emelik ki, hangsúlyozva: cikkek írói kollektíven elfelejtették tájékoztatni az olvasóikat arról is, hogy az izraeli miniszter a status quo-egyezmény rá vonatkozó összes szabályát betartotta a Templom-hegyi tartózkodása alatt, ezért őt annak felrúgásával vádolni szemenszedett hazugság.

(A teljes írás a Neokohn oldalán érhető el)

Heves reakciókat váltott ki Ben-Gvir templom-hegyi sétája – Surjányi Fanni
Az izraeli kormány felkavarta az állóvizet.

Legfrissebb