Ugrás a tartalomra

Hírelemző Hitköznapok: Nincs ésszerű magyarázat az eseményekre

Borbély József, a Hit Gyülekezete lelkésze és Surjányi Dávid, a Hetek rovatvezetője volt a Hit Rádió vendége. - Gyilkosnak tartanak minket, mert nem támogatjuk a szankciókat – fogalmaztak vendégeink.

Nem tudjuk, hogy milyen hátsó szándék van abban, hogy az emberek ellátásának több évtizedes energiacsatornáit akarják tönkretenni? Jól teszi a magyar kormány, hogy ezen a területen fékez.

De sajnos minden beszédnek van teremtő ereje. Indulatokat gerjeszt. Látni, hogy valami olyan szellem szállta meg az embereket, amely tüzeli a háborús retorikát.

„A bucsai mészárlás fordulatot hozott az európai vezetőkben. Zelenszkij kampánytanácsadója mondta még a 2019-es kampányában, hogy 2023-ig totális háború lesz Oroszországgal” – nyilatkozta Surjányi Dávid.

Borbély József elmondta, hogy véleménye szerint a Mennyben felnyitották már az 5. pecsétet. Már lovagol a fekete lovas a világban, a háború szelleme.

Létrejött egy olyan helyzet, ami szerint Oroszország tűnik az agresszornak, a másik fél pedig a felmentő sereg. Ennek a narratívának mindent alá lehet rendelni.

Az ALDI gyerekvállalás-elleni reklámáról is beszéltünk, mely felháborító kijelentéseket tartalmaz. A Jobbik körüli legújabb, rendőrségi kivizsgálást is magával hozó erkölcsi botrányról is szó esett.

Berki Krisztián haláláról adtak hírt ma reggel a lapok. A BRFK közlése szerint kábítószerre utaló nyomokat találtak a lakásban. Mi lehetett halálának kiváltó oka?

Műsorvezető: Kauzál Alexandra
Szerkesztő: Joób Rhodé

Legfrissebb