Hit Rádió

headtext helye

Friss hírek

2019.07.02.

200 ex-meleg, ma már keresztény ember vonult fel Washingtonban

Fotó YouTube

Volt homoszexuális és transznemű férfiak és nők vonultak fel Washingtonban.

A résztvevők a Szent Szellem erejének és Jézus Krisztus kegyelmének tulajdonítják, hogy szabadon, kényszer nélkül képesek voltak elhagyni korábbi, LMBTQ-identitásukat és életvitelüket.

„Nézzétek meg, azt állítják, hogy nem létezünk, de egyre többen vagyunk!” – mondta a menet egyik alapítója, M. J. Nixon miközben egy csoportképre gyűltek össze a résztvevők.

Volt transzszexuális nő, Jeffrey McCall indította el a menetet a Washington-i emlékműnél és elmondta, hogy egyikükre sem erőszakolták rá, hogy megváltozzon.

„A Szent Szellem ereje és Jézus Krisztus kegyelme emelt ki bennünket ebből az életmódból.”  - mondta. Angel Colon, aki túlélte az orlandói Pulse Nightclubban történt mészárlást Floridában, amelyben 49 embert öltek meg, elmondta, hogy a tragédia estéjén kezdődött el egy változás az életében.

„Ahogy a földön feküdtem és hallottam a lövéseket – nem tudtam megmozdulni – azt mondtam Istennek: „Nem holtan fogom elhagyni ezt az épületet ma este. Tudom, hogy egy életcélt ígértél számomra és már amikor az édesanyám méhében voltam tudtad, hogy értékes életem van. Amikor élve elhagyom a mészárlás területét, életem végéig téged foglak dicsérni.”

A férfi azóta is betartotta Istennek tett ígéretét és a világot bejárva hirdeti az igét és Jézus Krisztus szabadságát. Elmondta, hogy a szabadulás és szabadság fő ismérve az, hogy ha szembe nézünk a kisértéssel és azt mondjuk neki, hogy nem őt, hanem Jézus Krisztust választjuk.  

„Innen tudjuk, hogy szabadok vagyunk. Az identitásunk az nem a szexualitásunkban, hanem Istenben van.” – tette hozzá.  

Az orlandói mészárlás egy másik túlélője, Luis Ruiz is beszédet mondott a meneten. Azt mondta, hogy a szülei kitartóan imádkoztak érte és megtérésének nem az a lényege, hogy „melegből lett hetero”, hanem hogy „elveszettből lett megmentett.” Isten az egyetlen férfi az életemben, minden más férfi helyett Őt választom. – tette hozzá.

A menet az Alkotmány Utcán vonulva azt skandálta, hogy

„Isten, a Júda oroszlánja kiált, kiált, hogy megszabadítsa a fogjokat.”   

(lifesitenews.com)

A felvonulásról készült videót ezen a linken lehet megnézni: https://youtu.be/D1bCwLM3uIM

Írj nekünk!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Az űrlap elküldésével Ön hozzájárul, hogy az Ön által megadott személyes és különleges (pl. egészségügyi, vallási, politikai stb) személyes adatokat a Hit Gyülekezete egyház erre feljogosított tagjai kezeljék. Adatait a Gyülekezet saját telephelyén működő szerverein, magas fokú biztonsági intézkedések mellett, illetéktelen hozzáféréstől védve tároljuk. Adatait az Ön hozzájárulásának visszavonásáig tároljuk.

Kérhet tájékoztatást az adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, törlését is. Jogai megsértése esetén a NAIH-hoz, vagy bírósághoz fordulhat. A Hit Gyülekezete részletes adatvédelmi szabályzatát a www.hit.hu/adatvedelem oldalon találja meg.

Hit Rádió

1105 Budapest, Szent László tér 16. | +36 1 431 7010 | Artisjus szerződésszám: W/000774/2013 

Hirdetésfelvétel

benko.gyula@hitradio.hu

Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság

1376 Budapest, Pf. 997. | +36 1 468 0673  (telefon) | +36 1 468 0680 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu

A Hit Gyülekezete istentiszteleteinek teljes hanganyaga (Németh Sándor prédikációi és a színpadon elhangzó dicséretek) szerzői jogvédelem alatt áll, ezért ezeknek az adásoknak a rögzítése, sokszorosítása, másolása, értékesítése, valamint az interneten történő publikálása tilos.
A tanítások a gyülekezet megbízásából hivatalosan archiválásra kerülnek és a szükséges utómunkálatok után kiadványként vásárolhatók meg a Hit Parkban, ill. egyes esetekben nyilvánosan elérhetőek a Hit Gyülekezete központi felületein.
Megértéseteket és együttműködéseteket köszönjük!

Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: szerkesztoseg@hitradio.hu. - The photos contained in the Shutterstock photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of Shutterstock. All Rights Reserved. - A Shutterstock fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni a Shutterstock előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright Shutterstock - minden jog fenntartva!

2019 © Hit Gyülekezete - minden jog fenntartva.