Ugrás a tartalomra

Egy nappal azelőtt, hogy Izraelben beiktatták volna a kormányt, II. Abdullah, Jordánia királya vészjósló interjút adott.


A hasemita király a CNN műsorában vendégeskedett, ahol arról beszélt, hogy aggodalommal tölti el annak lehetősége, hogy a jeruzsálemi szenthelyek státuszát esetleg megváltoztatják. 1924 óta az egyébként többségében palesztinok által lakott Jordánia gondnoksága alatt állnak a történelmi jelentőségű helyek, és ugyan a két ország között a lehetőségekhez jó a kapcsolat, a Templom-hegyen egyedül a muzulmánok vallásgyakorlása akadálytalan.

„Ha valaki konfliktusba akar keveredni velünk, szeretném jelezni, hogy elég jól felkészültünk... Mindig szeretem úgy nézni a helyzetet, hogy a pohár még félig üres, de azért vannak vörös vonalak... Ha pedig valaki átlépi ezeket, hát kezelni fogjuk a problémát”

– nyilatkozta.

Ugyanakkor mikor arról kérdezték, hogy konkrétan milyen lépéseket tenne, ha a jeruzsálemi szenthelyek státuszában változás állna be, kitérő választ adott és arról beszélt, hogy tiszteletben tartja az izraeli polgárok döntését és hajlandó bárkivel együttműködni, aki nem akar megosztást.


Az új Netanjahu-kormány körüli hisztériakeltés egészen meglepő helyzeteket is produkál: a király azt is elmondta az interjúban, hogy az izraeli keresztény közösségek komoly nyomás alatt állnak. Az ENSZ-ben és más fórumokon is hónapok óta zajlik Izrael és a helyi keresztény közösségek szembefordítása, aminek okaként többek között a telepeseket jelölik meg. A palesztin keresztények is többszörösen kritizálták Izraelt, hogy nem védi meg őket például a „szélsőséges telepesektől”. Meglepő folyamat ez, hiszen a bibliai keresztény közösségek többsége nagy várakozásokkal tekint előre az új kormány tevékenységére, hiszen Izrael spirituális helyreállítása nagyon fontos eleme a keresztény eszkatológiának.

(CNN)

Legfrissebb