Ugrás a tartalomra

Hollandia: Geert Wilders visszavonta a muszlimellenes törvényjavaslatait

Vallástól függetlenül "minden holland vezetője" szeretne lenni.

Geert Wilders, holland kormányfő. - Kép forrása EPA

Geert Wilders holland államfő elállt három vitatott iszlámellenes törvényjavaslatától, amelyeket kritikusai alkotmányellenesnek minősítettek - írja az RT News.

A vitatott törvényjavaslatok egyike, amelyet eredetileg 2018-ban terjesztettek elő, az "iszlám kifejezések" betiltását célozta, és a vallást "erőszakos, totalitárius ideológiaként" ítélte el. Konkrétan betiltotta volna a mecseteket, a Koránt, az iszlám iskolákat és a fátyol viselését, beleértve a burkát és a niqabot.

Az Államtanács, a törvényhozás felügyelő szerve 2019-ben elítélte a törvényjavaslatot, kijelentve, hogy az "nem összeegyeztethető a demokratikus jogállam alapvető elemeivel, azokkal az elemekkel, amelyeket a kezdeményezők védeni kívánnak".

Wilders, akinek pártja a várakozásokkal ellentétben parlamenti többséget szerzett a novemberi választásokon, hétfőn nem kommentálta közvetlenül a jogszabály visszavonását. Tavaly azonban az győzelmet követő parlamenti vitában arra utalt, hogy hírhedten iszlámellenes álláspontja nem merev.

"Néha vissza kell vonnom javaslatokat, és ezt meg is fogom tenni"

- mondta a politikus, aki azt ígérte, hogy "megmutatja Hollandiának, a törvényhozásnak, [az Új Szociális Szerződés vezetőjének, Pieter] Omtzigt pártjának - és bárkinek, aki hallani akarja -, hogy szabályainkat az alkotmányhoz igazítjuk, és javaslatainkat összhangba fogjuk hozni azzal". 

Wilders több hasonló megjegyzést tett a választások előtt és után, és azt ígérte, hogy muszlimellenes politikáját "beteszi a hűtőszekrénybe", hogy szélesítse vonzerejét, és megfogadta, hogy

minden holland ember vezetője lesz, "függetlenül attól, hogy miben hisz, vagy milyen a háttere". 

Legfrissebb