Ugrás a tartalomra

Fricz Tamás: "Egy globális ellenőrző rendszer lesz a digitális világvaluta."

Szerinte szándékosan tartják vissza az információkat háttérben zajló folyamatokról.

Fricz Tamás, politológus, filozófus, közgazdász a Hit Rádió Világnézet című műsorában fejtette ki, hogyan vezethet a totális kontroll kialakulásához a Digitális Pénznemek Monetáris Hatósága (DCMA)  által bevezetni kívánt digitális világvaluta.

"Hatóságnak nevezi magát, ami azért nagyon furcsa, mert ugye a hatóság, az valamifajta nemzetállamon belül létrejövő intézmény lehet"

– magyarázta szakértőnk, mivel eredetileg a hatóságokat az emberek által megválasztott állami szervezetrendszer hozza létre.


"Ez a szervezet pedig úgy tesz, mintha létezne egy világkormány, és ez a világkormány létrehozna egy hatóságot, és ez ugye ellentmond mindenféle demokratikus gondolkodásnak"

– emelte ki politológus szakértőnk, aki szerint ez a törekvés egy olyan folyamat részét képezi amely arra törekszik, hogy bizonyos nemzetközi szervezetek és globális képződmények olyan jogokkal ruházzák fel magukat, amelyek eddig a nemzetállamokat illették.

"Tehát tényleg transznacionális módon lépnek föl, és ezt úgy tüntetik fel, mintha ez egy hivatalos,  jogilag körbebástyázott legitim szerveződés lenne, azonban addig, amíg nincs egy legitim világkormány,  ez csak lóg a levegőben."

Fricz elmondása szerint a magát hatóságnak nevező szervezet az IMF áprilisi közgyűlésén jelentette be, hogy bevezetik a Central Bank Digital Currency (CBDC) digitális világvalutát, azonban erről sokan még csak nem is hallottak, amely szakértőnk szerint igen nagy baj.

"A nemzetközi közéletben, háttérben zajló, de nagyon fontos az életünket befolyásoló folyamatokról, tudjuk a legkevesebbet"

– fejtette ki szakértőnk, mivel szerinte ugyan  a különböző államok közötti eseményekről, háborúkról, tárgyalásokról naponta kapjuk a híreket, azonban szakértőnk őgy látja, hogy az életünket hosszútávon befolyásoló folyamatokról viszont  tudatosan visszatartják az információkat.

"Ezt a háttérben kívánják végrehajtani úgymond suba alatt, hogy ne jelentkezzen társadalmi ellenállás ezzel kapcsolatban"

– emelte ki Fricz.

" Tehát tulajdonképpen ez egy összefüggő rendszer, amely az emberek totális ellenőrzését teszi lehetővé"

– magyarázta szakértőnk, mivel elmondása szerint ez meghatározott feltételek között kerül majd kártya vagy chip formájában az emberekhez, amelyhez egy digitális személyazonosító is társul majd, amellyel az emberek szokásait, kereskedelmi érdeklődését, szociális beállítottságát is ellenőrzik majd.

"Szerintem ez nem pénz lesz, hanem egy globális ellenőrző rendszer"

hívta fel a figyelmet szakértőnk, mivel a CBDC használatát különböző feltételekhez is kötik majd, amely hátterében szakértőnk szerint egyfajta neokommunista gondolkodásmód áll.

"Tehát bizony Marxig visszamenő gondolatok ezek, hogy egyenlő emberek, nem lesz köztük semmiféle pénzügyi különbség,én ki merem mondani, ez már egy pénzrendszeren túli világ"

– elemezte szakértőnk, aki szerint az sem kizárt, hogy a fiatalok a bőr aláültethető chipeket is bevállalják majd a kényelem érdekében, kérdés tehát, hogy mit tehet egy nemzetállam a szuverenitás megőrzése érdekében, viszont elmondása szerint az amerikai választások nagy mértékben befolyásolhatják majd ezeket a folyamatokat.

Legfrissebb