Ugrás a tartalomra

Finnország: a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik Päivi ügye

Az államügyész harmadjára is fellebbezett a felmentő ítélet ellen.

Päivi Räsänen, volt finn belügyminiszter. - Kép forrása Alliance Defending Freedom International

Egy 2019-es bibliai idézet miatt a volt finn belügyminiszternek ezúttal a Legfelsőbb Bíróság elé kell állnia.


A finn legfelsőbb bíróság pénteken megerősítette, hogy Päivi Räsänen finn parlamenti képviselő harmadszor is bíróság elé áll az öt évvel ezelőtti, twitteren közzétett bibliai idézet miatt, amelyben bírálta a finn lutheránus egyházat, amiért az támogatja a Pride hónapot.

Räsänent, aki 2004 és 2015 között vezette a finn Kereszténydemokrata Pártot, és 2011 és 2015 között az ország belügyminisztere volt, annak ellenére rángatják ismét bíróság elé, hogy az alsóbb fokú bíróságok már kétszer felmentették gyűlölet-bűncselekmény vádja alól - olvasható az Alliance Defending Freedom (ADF) jogászainak közleményében.

A rendőrség nem sokkal azt követően kezdett nyomozni Päivi után miután 2019-egy fotót posztolt a twitteren a Rómaiakhoz írt levélből, és , és megkérdőjelezte, hogyan érthet egyet a finn lutheránus egyház azzal, hogy a "szégyent és bűnt" a "büszkeség tárgyaként" mutatják be.

Iratkozzon fel, hogy naponta/hetente e-mailben megkapja a The Christian Post legjobb történeteit (plusz különleges ajánlatokat!). Legyen az első, aki megtudja.

A nyomozók előkotortak egy brosúrát is, amelyet 2004-ben Juhana Pohjola püspökkel, a Finn Evangélikus-Lutheránus Missziós Egyházmegye püspökével közösen adott ki, melyen az állt: "Férfivá és nővé teremtette őket: A homoszexuális kapcsolatok megkérdőjelezik a keresztény emberfelfogást."

2021 áprilisában, miután több hónapon keresztül 13 órás kihallgatásnak vetették alá, a finn főügyész Räsänen tweetjét, brossúráját és egy rádióinterjútalapján vádolta meg három rendbeli "kisebbségi csoport elleni izgatással", ami a finn jogban a "háborús és emberiesség elleni bűncselekmények" szakasza alá tartozik.

Pohjola ellen azért is vádat emeltek, mert két évtizeddel ezelőtt közzétette Räsänen brosúráját.

A helsinki fellebbviteli bíróság novemberben egyhangúlag felmentette Räsänent és Pohjolát, ami a helsinki kerületi bíróság három bírójának 2022 márciusában hozott hasonló felmentő ítéletét követte.

Az államügyész harmadszor is fellebbez felmentésük ellen két vádpontban, és több tízezer eurós pénzbírságot és munkájuk cenzúrázását követeli.


A helyzet felkeltette a nemzetközi média figyelmét, és felháborodást váltott ki az emberi jogi szakértőkből.

"Az én esetemben a nyomozás csaknem öt éve tart, valótlan vádakkal " %%"

- mondta Räsänen egy nyilatkozatban, valamint hangsúlyozta:

"Ez nem csak az én véleményemről szólt, hanem mindenki véleménynyilvánítási szabadságáról. Remélem, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntésével másoknak nem kell ugyanezen megpróbáltatásokon keresztülmenniük"

Paul Coleman, az ADF International ügyvezető igazgatója a középkorhoz hasonlította Räsänen ügyét, és figyelmeztetett a "cenzúrára", amely Európa történelmileg szabad nemzeteit sújtja.

Az, hogy az állam a többszörös felmentő ítéletek ellenére is kitartóan, közel fél évtizeden át üldözi Räsänent és Pohjolát, "aggasztó"

- mondta Coleman, aki szerint félő, hogy "az ilyen esetekben az eljárás maga a büntetés, ami a szólásszabadság visszaszorulását eredményezi minden megfigyelő állampolgár számára".

"A szabad véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van"

- tette hozzá.

(CP)


Legfrissebb