Ugrás a tartalomra

Felmérés: a gyakorló keresztények nagyobb eséllyel tanultak nagylelkűséget

Photo by Kelly Sikkema / Unsplash

Egy új Barna-felmérés szerint azok az amerikai keresztények, akik rendszeresen járnak gyülekezetbe, a nem keresztényeknél nagyobb valószínűséggel mondták azt, hogy nagylelkűségre tanították őket, és nagyobb valószínűséggel mondták azt is, hogy saját életükben tapasztaltak nagylelkűséget.

A 2016 amerikai felnőtt megkérdezésével rendezett felmérés szerint a „gyakorló” keresztények 79 százaléka azt mondta, hogy valaki nagylelkűségre tanította őket, míg a nem keresztényeknek csak 58 százaléka válaszolt így.

Barna a „gyakorló keresztényeket” úgy definiálta, mint azok a hívők, akik havonta legalább egyszer részt vesznek egy istentiszteleten, és azt mondják, hogy hitük nagyon fontos az életükben.

Az összes amerikai felnőtt 65 százaléka azt mondta, hogy valaki megtanította rá, hogyan kell nagylelkűnek lenni.

„A gyakorló keresztények lényegesen nagyobb valószínűséggel mondják azt, hogy megtanították nekik a nagylelkűség elveit”

– áll a Barna elemzésében.

Eközben a gyakorló keresztények 65 százaléka azt mondta, hogy részesült valaki „rendkívüli” nagylelkűségében, szemben a nem keresztények 41 százalékával és az összes amerikai felnőtt 46 százalékával, akik így válaszoltak.

„Az egyház nagy hangsúlyt fektet a nagylelkűség és a hála témáira (sőt, a gyakorló keresztények közel háromnegyede azt mondja, hogy lelkipásztora gyakran beszél a szószékről a nagylelkűségről)”

– áll a Barna-elemzésben.

A friss Barna-adatok egy új, "Miért jó adakozás?" című jelentés részét képezik.

(Christian Headlines)

Legfrissebb