Ugrás a tartalomra

Ezernél is több szexuális visszaélést azonosítottak a svájci katolikus egyházban

És ez csak a jéghegy csúcsa.

Szent Leodgar Bírósági Templom - Svájc - Kép forrása: Studio1521

A svájci római katolikus egyházon belül a papok és más egyháztagok által elkövetett szexuális visszaélésekről szóló átfogó tanulmány több mint ezer esetet tárt fel a 20. század közepe óta. - írja az AP News.

A tanulmányt kedd este tették közzé melyet a Svájci Püspöki Konferencia megbízásából a Zürichi Egyetem történészeinek vezetésével készítettek. Kevés kivételtől eltekintve a vádlottak mind férfiak voltak, és az esetek háromnegyedében kiskorúakat voltak az áldozatok Az esetek fele a lelkipásztorlások alkalmával, 30 százaléka pedig katolikus iskolákban vagy kollégiumokban történt.

A szerzők egy nyilatkozatban közölték, hogy a svájci egyházban 1002 "szexuális visszaéléssel kapcsolatos helyzetet" azonosítottak.

"Az azonosított helyzetek minden bizonnyal csak a jéghegy csúcsát jelentik"

– fogalmazott a közleményben Monika Dommann és Marietta Meier történészek.

Az egyéb megállapításokban az is szerepel, hogy a szexuális visszaélések több mint fele (56%) férfiakat vagy fiúkat érintett, és az áldozatok mintegy 39 százaléka pedig nő vagy lány volt.

A tanulmányban olyan esetet is megemlítettek, amikor a dokumentumokat megsemmisítették, hogy megpróbálták eltusolni az állítólagos visszaéléseket.

"Az egyházi tisztviselők rendszeresen áthelyezték a megvádolt és elítélt klerikusokat, néha külföldre is, hogy ezzel elkerüljék a világi büntetőeljárást. A katolikus egyház és vezetőinek érdekeit a plébániák jóléte és védelme elé helyezték".

A Svájci Püspöki Konferencia, vasárnap jelentette be a Vatikán által elrendelt vizsgálatot, és elismerte, hogy „nem tettek eleget az ilyen visszaélések elleni küzdelem érdekében.”

A munka folytatódik: A püspöki konferencia és partnerei közölték, hogy a kutatócsoport további 1,5 millió svájci frankot (mintegy 1,7 millió dollár) kap a tanulmány további folytatására 2026-ig.

Jelentésükben a kutatók elmondták, hogy a Szentszék svájci nagykövetsége, vagyis a nunciatúra elutasította az archívumaihoz való hozzáférés iránti kérésüket.

"Ma a pápa és a bíborosok azt állítják, hogy fényt akarnak deríteni a problémára, de továbbra is megtagadják a hozzáférést a nunciatúra és a Vatikán archívumaihoz"

- mondta Jacques Nuoffer, a vallási környezetben bántalmazott embereket támogató svájci csoport vezetője azon a zürichi sajtótájékoztatón, ahol a jelentést bemutatták.

A Szentszék régóta nem hajlandó megnyitni a személyi aktákat  külsős nyomozók előtt, és, mivel a nemzetközi jog szerint szuverén állam, ezért általában védve is van attól, hogy a visszaélési ügyekben idézésekkel erre kényszerítsék.


Legfrissebb