Ugrás a tartalomra

Exkluzív: A budapesti Hit Parkba látogattak a gázai magyar túszok rokonai

Az októberi támadás megrázó részleteiről számoltak be.

A budapesti Hit Parkban számoltak be a történtekről a gázai magyar túszok hozzátartozói egy rendezvény keretében, amelyen Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete is részt vett.

A rendezvényen elsőként Izrael magyarországi nagykövete szólalt fel, aki nyolc éven keresztül maga is katonaként szolgálta hazáját.

Beszéde során Handelsman elmondta, hogy ezekben a napokban Izraelnek nagyon nehéz időszakon kell keresztülmennie.

"Eljönni egy ilyen helyre, és látni azt, hogy az emberek Jeruzsálemről szóló dalokat énekelnek, ez valóban megmelengeti a szívet."

– emelte ki a nagykövet, aki szerint a gyülekezet támogatása a ezekben a napokban mutatkozott meg igazán.

Az izraeli nagykövet két családdal érkezett az eseményre, akiknek hozzátartozói még mindig nem tértek haza a terrorszervezet fogságából.

Daniel Miran, a Hamász fogságban levő magyar-izraeli túsz, Omri Miran édesapjaként, Észak-Izraelből követte figyelemmel a dél-izraeli határnál történő eseményeket, és bár eleinte tartotta a kapcsolatot fiával, nagyon megijedt, amikor már nem jött válasz az üzenetekre.

"Végig futott rajtam, hogy nincs többé fiam, nincs többé menyem, nincsenek unokáim, mindenkit megöltek."

– emlékezett vissza Miran, aki aznap egészen este fél 7-ig abban a tudatban volt, hogy elvesztette a családját, azonban ekkor kapott egy üzenetet Lishay édesanyjától, hogy az unokái és a menye biztonságban van, fiát viszont túszul ejtették a terroristák.

Ez volt az egyik legboldogabb pillanat az életemben.

– mondta Omri édesapja, aki továbbra is hisz abban, hogy fia hamarosan visszatér a Hamász fogságából.

Lishay Miran-Lavi, Omri Miran felesége pedig október 7-én maga is órákat töltött a terroristák fogságában.

Október 7-én egy nagy ünnepnapra szerettünk volna ébredni a két kislányunkkal.

– kezdte a beszámolóját Lishay.

A terroristák viszont az ő otthonukba is behatoltak, majd több órán keresztül fogvatartották az egész családot.

"Közben videóztak bennünket, és kitették a Facebookra, hogy a családjainknak végig kelljen nézniük a szenvedésünket."

– számolt be a történtekről Lishay Lavi. Ő a gyerekekkel együtt megmenekült a Hamász karmai közül, Omrit azonban elhurcolták a terroristák.

"Bár fizikailag rendbe jöttünk, lelkileg és mentálisan még mindig a Hamász túszai vagyunk október 7 -e óta, míg Omri, az én szeretett férjem vissza nem tér hozzánk."

– hangsúlyozta.

Osnat Shushan testvérével, Raviv Weiss-el érkezett a rendezvényre. Egyik testvérüket, Amir-t meggyilkolták a Hamász terroristái, másik testvérüket, Ilan Weisst, és két lányát pedig túszul ejtették. Ilan feleségét megölték a terroristák, két lányát ötven nap után szabadon engedték a fogságból. Ők már biztonságban vannak, Ilan azonban még mindig a Hamász fogságában van Gázában.

"Mikor beléptem ide, azonnal láttam a szemekben a jóságot, főleg ez a dal, hogy a könnyeket letörli a szemekről, ez nagyon megérintett, ez mindannyiunknak erőt ad, nagyon köszönöm!"

– mondta Osnat.

A dél-izraeli határnál történt beszámolók után Daniel Miran egy jelképes ajándékot nyújtott át Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének, melyen az állt:

"A szívünk túsz Gázában."
"Azt gondolom, hogy a személyes tanulságok is megerősítették a szívünkben azt az elhatározást, hogy továbbra is imában és más módon is támogassuk Izraelt, benneteket."

– jelentette ki Németh Sándor, valamint elmondta, mennyire fontos a gyülekezet számára, hogy a támadásban érintett hozzátartozók mihamarabb viszont láthassák szeretteiket.

Legfrissebb