Európai Tanács emberi jogi biztosa: a szerbeknek vissza kell vonniuk az EuroPride betiltását

Európai Tanács emberi jogi biztosa: a szerbeknek vissza kell vonniuk az EuroPride betiltását
Fotó: Gloria Imbrogno/LiveMedia/NurPhoto)

Rendkívül sajnálatosnak nevezte Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, hogy a szerb belügyminisztérium úgy döntött, betiltja a szeptember 17-re tervezett Europride-felvonulást, és azt mondta: a szerb hatóságoknak vissza kell vonniuk a döntést.

Nagyon aggasztónak találom, hogy az Europride-felvonulást a szerb hatóságok megakadályozzák, miközben más események és tömeges rendezvények szabadon és biztonságban zajlanak Belgrád utcáin”

– fogalmazott.

Mijatovic szerint ahelyett, hogy az Europride-felvonulás betiltásával meghajolnának a biztonsági fenyegetések és a gyűlölet előtt, a szerb hatóságok felelőssége annak biztosítása, hogy a társadalomban mindenki gyakorolhassa jogait, és azonos méltósággal rendelkezzen.

Mint ahogy arról a Hit Rádió korábban beszámolt, nagy felháborodás követte a szerb elnök azon bejelentését, amelyben elmondta: az idei EuroPride  rendezvényt nem tarthatják majd meg a szervezők.

Hit Rádió / 888

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.