Európában lesz kulturális határ és nem fogunk örülni neki – Demeter Szilárd

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója és a Magyar Kultúráért Alapítvány elnöke volt a Hit Rádió vendége. Elmondta milyen okokat lát a napjainkban zajló kulturális háború mögött, az egyetemi és a tudományos autonómiáról, illetve a Roe&Wade ítélet eltörlésére adott liberális reakciókról is kérdeztük.

A multikulturalizmus lesz az a választóvonal, ami mentén kettéválhat Európa. Nyugat-Európában trend az iszlamizáció, ez egy olyan új kultúra, amely nem fogadja el a római jogon, jogegyenlőségen alapuló európai rendet. Az iszlám vallási törvénykezés, a Saria felsőbbsége miatt, a szekuláris európai törvénykezés és a muszlim életmód összeütközéséből örökös konfliktus keletkezik – így indokolta az európai kultúra hanyatlását Demeter Szilárd.

„Az, amit mi hagyományos értelemben Európának hívunk, annak a határa Bécs alatt lesz”

- véli a főigazgató.

Habár Európa mindig is egy kultúrkörhöz tartozó kontinens volt a nemzeti kultúrában mégis sokszínű. Ennek köszönhetően ahová az európai ember betette a lábát, azt a helyet megváltoztatta. Volt egy terraformáló erő az európaiságban, ehhez képest, jelenleg azt látjuk, hogy Nyugat-Európa folyamatosan gyengül Amerika pedig megőrült. A kulturális gyengülés oka, hogy kikapcsoltuk a transzcendenciát a világból, ennek köszönhetően az ember lépett be az Isten helyére - magyarázta Demeter.

Hozzátette azt is, hogy amíg egy Isten van, addig egy centrum van, ami a teremtett világot egybeszervezi, de az ember-központú világban sok kis isten lesz, sok kis centrummal, így atomizálódik és végső soron szétesik a világunk.

A progresszív ideológia egyetemi oktatásra gyakorolt hatásáról is kérdeztük a főigazgatót. Véleménye szerint az egyetemek halála, ha a cancel culture diktál. Ugyanis azokat a kulturális kódokat törlik az irodalomból, művészetekből, amikhez ősi kötődéseink vannak. A férfiak szülési jogáról szóló vitákat említve Demeter Szilárd úgy fogalmazott, hogy megérett ez a világ a pusztulásra és nincs erre más válaszunk, mint hogy vagy kivonulunk, vagy visszaállunk a teremtés rendjébe.

A Roe&Wade ítélet törlését követő progresszív hisztériára reagálva pedig azt mondta, hogy ebben az esetben is a különböző ideológiák és életmódok ütközéséről van szó. A progresszív életmód olyannyira elment egy szélsőséges irányba, hogy szinte egy ember nélküli világot feltételez. Nem csak az Istent, hanem az embert is kiveszi a világértelmezésből, ennek a dehumanizálási folyamatnak egyik jele, amikor az emberről ökológiai lábnyomként gondolkodnak.

Haza vizekre evezve pedig az újonnan felállt Orbán kormány kulturális irányáról kérdeztük. Demeter Szilárd úgy véli a hangsúlyt a közösségekre kell helyezni az öncélú művészeti kifejeződés helyett. Egy válságok övezte korszakban csak az erős közösségek élnek túl, egyénileg ez szinte lehetetlen - zárta gondolatait a PIM főigazgatója.

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.