Ugrás a tartalomra

Elvennék a transzkezelést ellenző szülők jogait Kaliforniában

Egy új kaliforniai törvénytervezet lehetővé teszi, hogy az állam átvegye azon államon kívülről érkező gyermekek felügyeletét, akiknek szülei ellenzik a transznemű kezelést, jelentős hatással lehet a szülői jogokra országszerte.

A törvény Kaliforniát úgynevezett "menedékké" tenné a kiskorúak számára, akiknek államai korlátozzák a transznemű kezeléseket, vagy akiknek a szülei ellenzik az ilyen procedúrákat.

Például a törvényjavaslat megtiltja az államnak, hogy segítsen olyan törvények betartatásában, mint Alabamában, amely betiltja a pubertás blokkolókat, a hormonokat és a gyermekeken végzett nemváltási műtéteket.

A törvényjavaslat azonban – legalábbis ideiglenesen – a bíróságok felügyeleti jogát is megadja azon kiskorúaknak, akik szüleik nélkül utaznak.

A törvényjavaslat ellenzői szerint a kiskorúak nem elég érettek ahhoz, hogy ilyen döntéseket hozzanak. Kalifornia egyik szenátora, a demokrata Scott Wiener szponzorálta a javaslatot.

A Kaliforniai Családi Tanács ellenzi a törvényjavaslatot.

"Ez a törvényjavaslat hadat üzen az egész országban azoknak a szülőknek, akik nem akarják, hogy gyermekeiket sterilizálják nemi diszfóriájuk miatt, amely állapot a legtöbb esetben magától megoldódik, miután a gyermek eléri a felnőttkort"

- mondta Greg Burt, a Családi Tanács együttműködés igazgatója.

"Wiener szenátor úgy gondolja, hogy az államot a gyerekek menedékévé teszi, de ha elfogadják, Kalifornia az ország minden családjára nézve fenyegető lesz"

-emelte ki.

Az ellenzők azt is mondják, hogy a javaslat lehetővé teszi az emberrablás bizonyos formáit.  Rámutatnak a törvényjavaslatról készített egyik elemzésre, amely szerint a jogszabály tervezet megtiltja a bíróságnak, hogy „a gyermek törvényes felügyeleti jogával rendelkező személytől elvigye vagy visszatartsa a gyermeket, ha az elvétel vagy visszatartás új nem megszerzése érdekében történt."


"[A törvényjavaslat] egy ugrást tesz a szakadék felett"

- mondta Matthew McReynolds, a Pacific Justice Institute vezető ügyvédje.

„Valójában kijelenti, hogy üdvözli és védi az emberrablókat – beleértve azokat a szülőket is, akiket instabilnak és gyermekeik gondozására alkalmatlannak ítéltek – mindaddig, amíg a gyermekkel szökésben lévő felnőtt azt állítja, hogy ezt azért teszik, hogy a gyermeket nemi hormonterápia alá vonják"

-magyarázta.

A törvényjavaslat a legszemtelenebb támadás az alapvető szülői jogok ellen az állam történetében - mondta.

(Christian Headlines)

Legfrissebb