Ugrás a tartalomra

Pert nyertek az életpárti aktivisták Németországban

Fotó: AFP, Arne Dedert

Bírósági per során kaptak engedélyt életpárti aktivisták arra, hogy összegyűlhessenek egy terhességi központ épületénél.

Sokadik alkalommal szervezik meg németországi életpárti aktivisták a „40 nap az életért” nevet viselő rendezvényt, mely évente kétszer kerül megrendezésre. A rendezvény során keresztény aktivisták gyűlnek össze egy " Pro Familia" elnevezésű terhességi központ előtt, ahova várandós nők érkeznek tanácsadásra a szexualitás és a várandósság témakörében, de többnyire az abortuszt, mint legjobb megoldást szorgalmazó eligazítást kapnak. Az esemény során imaalkalmakat és virrasztást tartanak a keresztények az épület előtt.

A közigazgatási bíróság azonban betiltotta ezt a megmozdulást arra hivatkozva, hogy az sérti a központba érkező kiszolgáltatott nők jogait, ugyanis a mozgalom megbélyegzi őket és a tömeg látványa sérti a személyiségi jogaikat (ugyanis „védtelenek a más, általuk nem kívánt nézetekkel való konfrontációval szemben”), ezért a bíróság jogellenesnek ítélte az összejövetelt és betiltotta azt.

Az életpárti aktivisták azonban fellebbeztek a döntés ellen, melyet elsőre szintén elutasítottak, másodszor azonban kaptak engedélyt a gyülekezésükre azzal a feltétellel, hogy nem az épület bejárata előtt, hanem az épület más oldalain gyűlhetnek csak össze.

Decemberben ez a forgatókönyv ugyanígy lezajlott, akkor is betiltotta a városi bíróság az életpárti rendezvényt, majd a szervezők fellebbezése után a városnak kötelessége volt visszavonnia a korlátozásokat.

Az életpárti aktivisták ügyvédje, Felix Böllmann kiemelte, hogy a vallás- és szólásszabadságot, illetve a szabad gyülekezési jogot meg kell védeni, a jelen döntés pedig pozitív példa az olyan ügyek számára, amelyben ezekért az alapvető jogokért harcolni kell.

Vida Zsanett / CNE

Legfrissebb