Ugrás a tartalomra

Elhallgatná a BBC a lefülelt pedofilról hogy Drag Queen volt?

Gyorsan kijavították a címet.

A BBC által módosított cím - Kép forrása: mandiner

Többen észrevették, hogy a BBC kiszerkesztette a 64 éves pedofil bűnözőről szóló hírük cikkéből, hogy az illető Drag Queen előadóként tevékenykedett. - írja a mandiner.


Andrew Way egy 14 éves fiút szeretett volna becserkészni magának úgy, hogy azt hazudta neki, hogy 27 éves, és meztelen képeket is küldött magáról. Csakhogy pechjére a tinédzser fiú mögött egy pedofilokra vadászó önkéntes csapat állt, akiknek köszönhetően a férfit azóta 34 hónapra ítélték.

Az előadó színpadi neve Gin kisasszony volt. - Kép forrása: Daily Mail

A férfi a mandiner beszámolói szerint a walesi Welshpool városának első „Pride”rendezvényánek szervezésében is részt vett, amit azonban júniusban lemondtak.

A BBC hírében először az állt: „Ex-drag queen-t kaptak el a pedofil vadászok egy akcióban”. Azonban egy napra rá viszont már törölték a címből, hogy drag-queen, és a cikk további részéből is eltávolították a férfi foglalkozására való utalásokat.

A Daily Mail beszámolói szerint a BBC nem reagált arra, hogy miért módosították a címet.

Legfrissebb