Ugrás a tartalomra

Drámai: 28 évesen vethet véget az életének egy fizikailag egészséges holland nő

Egy szakertő szerint egyre elfogadottabbá vált az eutanázia, különösen a mentális zavarokkal küzdő fiatalok esetében.

Photo by Kristina Tripkovic / Unsplash

Egy fizikailag egészséges 28 éves holland nő úgy döntött, hogy törvényesen véget vet az életének, mivel depresszióval, autizmussal és borderline személyiségzavarral küzdött - derül ki egy jelentésből.

Zoraya ter Beek egy kis hollandiai faluban él párjával és két macskájával a német határ közelében, a tervek szerint májusban azonban eutanáziával véget vet az életének.

Ter Beek egykor pszichiáter szeretett volna lenni, mivel egész életében mentális problémákkal küzdött.

Elmondása szerint azután döntött az eutanázia mellett, hogy orvosai azt mondták neki:

"Nem tudunk már semmit sem tenni önért. Soha nem lesz jobb"

- írja a The Free Press.

"Mindig is egyértelmű volt számomra, hogy ha nem lesz jobb, nem tudom ezt tovább csinálni"

- mondta ter Beek.

Ő csak egy azon nyugati emberek közül, akik úgy döntöttek, inkább meghalnak, minthogy tovább éljenek ezekkel a tünetekkel, amely - a végstádiumú betegséggel ellentétben - kezelhető.

"Úgy látom, hogy az eutanázia valamiféle elfogadható lehetőségként kerül az orvosok, pszichiáterek asztalára, miközben korábban ez volt a végső megoldás"

- mondta Stef Groenewoud, a hollandiai Kampeni Teológiai Egyetem egészségügyi etikusa a lapnak.

"Különösen a pszichiátriai betegségekben szenvedő embereknél látom azt a jelenséget, és különösen a fiataloknál, ahol az egészségügyi szakemberek mintha könnyebben lemondanának róluk, mint korábban"

- tette hozzá.

"Egy kicsit félek a haláltól, mert ez a végső ismeretlenség"

- mondta.

"Nem igazán tudjuk, mi következik - vagy nincs semmi? Ez az ijesztő része."

Hollandia a világon elsőként 2001-ben tette legálissá az asszisztált öngyilkosságot. Azóta egyre népszerűbb lehetőséggé vált a lakosság körében.

A holland média szerint 2022-ben 8720 eutanáziás haláleset történt Hollandiában - ez az ország összes halálesetének nagyjából 5 százalékát teszi ki, és az előző évi 14 százalékhoz képest emelkedett.

Az öngyilkosság legalizálásának kritikusai szerint a Ter Beekhez hasonló embereket a törvény öngyilkosságra ösztönözte, sokan az öngyilkossági hullámot fertőzéshez hasonlítják - írja a The Free Press.

(NYP)

Legfrissebb