Ugrás a tartalomra

Döbbenet: bérgyilkosokat fogadott fel egy lelkipásztror Amerikában

Több mint 40 ezer dollárt fizetett nekik.

Photo by Maxim Hopman / Unsplash

A 47 éves lelkipásztort, Samuel Davalos Pasillast a múlt héten letartóztatták, amiért bérgyilkosokat bérelt fel a lánya barátjának megölésére.

A rendőrség letartóztatta Samuel Pasillas lelkipásztort, miután kiderült, hogy egy bérgyilkosnak fizethetett azért, hogy végezzen a lányával randevúzó férfival.

A tettre 2023. október 21-én került sor Riverside-ban. Az áldozat éppen az autójában ült, amikor több lövés is érte egy mellette leparkoló kocsiból. A lövöldözők villámgyorsan továbbhajtottak, abban a hiszemben, hogy sikerrel jártak.

 A férfi azonban még el tudott vezetni a közeli kórházba, ahol megmentették az életét. Miután felébredt, nem tudott túl sok információval szolgálni a nyomozóknak a gyilkosairól, de öt hónappal később a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az incidens bérgyilkos-jellegű akció volt, amelyet barátnője apja, Pasillas lelkész tervelt ki, és szervezett meg. 

Ryan Railsback, a riverside-i rendőrség nyomozója az ABC Eyewitness Newsnak az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy Pasillas 40.000 dollárt fizetett a felbérelt elkövetőknek a gyilkosságért. A riverside-i rendőrség forrásai azt is elmondták az újságíróknak, hogy Pasillas lelkész találkozott a két fegyveressel, és a pénz mellett azt is megmondta, hogy a célpont hol lesz megtalálható a legmegfelelőbb időben.  

A rendőrség a lelkipásztor mellett még az egyik állítólagos bérgyilkost, az 55 éves Juan Manuel Cebrerost is letartóztatta, de a harmadik gyanúsítottat, bizonyos Jesus Abel Felix Garciát még keresik. Pasillas és Cebreros is ártatlannak vallotta magát a vád alá helyezésük során. A március 26-án tartandó bűnügyi egyeztető tárgyalásig 1 millió dolláros óvadék ellenében a Robert Presley börtönben tartják őket fogva.

(Origo)

Legfrissebb