Ugrás a tartalomra

Demeter Szilárd: " A házi feladatok miatt majd a gyerekek lesznek a felnőtt elnyomás áldozatai ? "

A virtuális és a való élet közötti határok kezdenek elmosódni szakemberek szerint.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt a Hit Rádió vendége, aki a Háttérben című műsorunkban a multikulturális társadalom hátrányairól, a kötelezettségek és felelősségek nélküli jogokról beszélt, és azt is elmondta, hogy a legújabb filmekben és sorozatokban már kommunizmusban is használt eszközökkel érzékenyítik az embereket.

"Már mindenkinek mindenhez joga van, ami azért nem jó, mert elveszítjük a tájékozódási képességünket azáltal, hogy már nem tudjuk mi a helyes és mi a helytelen"

– részletezte szakértőnk aki szerint a nyugati, jóléti társadalom egy szekuláris társadalom, és ellentétében más civilizációkkal Isten kérdését kettéválasztották a világi törvénykezéstől, pedig más civilizációban az Isteni szó felülírja a szekuláris törvénykezést.

"A multikulturális társadalommal az a gond, hogy olyan identitás elemeket kezd ki, amelyek az elmúlt évezredekben meghatározták az életünket, tehát hogy mi a férfi, mi a nő, mi a család"

fejtette ki véleményét.

"Sem katonai sem más kényszerítő erővel nem rendelkeznek azok a transznacionális szervezetek, akiktől elvárják az emberi jogok alkalmazását, és jelenleg olyan politikai közösség sem létezik amely ezt szavatolni tudná"

– nyilatkozta Demeter, aki szerint a holokauszt tragédiájába torkolló probléma kiváltó oka annak idején az volt, hogy a németek másodrendű állampolgárokká degradálták a zsidókat, ezért kiestek a politikai közösség általi emberi jogok védelme alól.

A globális stream platformokon megjelent a kötelező vörös farok, amelyet annak idején a kommunizmusban is be kellett építeni. Most azonban a megdicsérendő kommunista vezetők helyére az LMBTQ és a BLM került, amelyet a különböző sorozatokban és filmekben egy érzékenyítő mellékszál bevezetésével alkalmaznak a dramaturgia indokolatlan szétverésével, mivel a kultúra az indoktrináció eszköze szakértőnk elmondása szerint.

"Míg a kiskorúak számára tiltjuk az alkoholfogyasztást, addig megengedjük, hogy a szülők beleegyezése nélkül, egyedül is dönthessenek olyan beavatkozásokkal kapcsolatban, amelyek visszafordíthatatlanok"

– részletezte szakemberünk, aki úgy gondolja, hogy egyébként jó lenne, ha a nyugat is megértené a jogállamiság fogalmának általános értelmét, mely szerint az, hogy a szülők és az iskolák mit tanítanak a gyermekeknek, az tagállami hatáskör.

Demeter állítása szerint az Európai Bizottság, akinek a szerződések betartására kellene összpontosítania, és az Európai Parlament is túllép a saját hatáskörén azáltal, hogy politika aktorként kezdett el tevékenykedni, azonban téves az a megközelítés, hogy a különböző frakciók pártcsaládok szerint határolódnak el, és pártpolitikai alapon próbálják megközelíteni egymást, mivel a különböző tagállamok berendezkedései különböznek.

"Az, hogy bárkinek minden következmény nélkül beszólhatok a közösségi oldalakon, kezd a hétköznapi életbe is átszivárogni, ahol lehet, hogy ugyanazért a kommentért pofán vágnak, és aztán csodálkozok, hogy ez miért történt."

– emelte ki szakértőnk, aki szerint a virtuális élet és a való élet közötti határok kezdenek elmosódni.

Legfrissebb