Cserbenhagyták a zsidó közösséget Katarban, felgyújtották Khomeini házát Iránban

Cserbenhagyták a zsidó közösséget Katarban, felgyújtották Khomeini házát Iránban

Szomráky Béla és Vargha Márk az olasz migrációs politikáról, Barati András az iráni demonstrációkról, a bíróságon kell védekeznie a keresztény misszió számláját megszüntető banknak, a Vatikán kész tűzszünetet közvetíteni Ukrajnában - összegyűjtöttük Önnek a legérdekesebb híreket és beszélgetéseket a Hit Rádió mai tartalmai közül!

Elhangzott a Hit Rádióban 🎙️


Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa és Szomráky Béla, Olaszország szakértő nyilatkozott a Világnézet című műsorunkban az olaszországi migrációs politikával kapcsolatban. Vargha Márk elmondta, hogy az NGO hajók általában funkcionálisan nem alkalmasak az embermentésre, az abszurd jogalkalmazás oka pedig, hogy más országok zászlaja alatt hajóznak. Szomráky Béla kijelentette, hogy Olaszországban az emberbarátságnak hagyománya van, akár szó szerint kihúzzák az embereket a vízből, a probléma viszont az elmondása szerint, hogy ezeknek a hajóknak az esetében 90 százalékban szó sincs mentésről.

A teljes beszélgetés:

Szomráky Béla, Vargha Márk: “Nem az emberek mentéséről van szó”
Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa és Szomráky Béla, Olaszország szakértő nyilatkozott a Hit Rádióban az olaszországi migrációs politikával kapcsolatban. Vargha Márk elmondta, hogy az NGO hajók általában funkcionálisan nem alkalmasak az embermentésre. Az abszurd jogalkalmazás oka pedig…

Hegyi Gyula, egykori EP-képviselő és baloldali politikus volt a Létkérdés vendége, akivel hitről és baloldaliságról, progresszív kereszténységről és az orosz-ukrán háború aktuális kérdéseiről beszélgettünk. Hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak a háborúhoz? Milyen átrendeződéseket hoz a háború a világban? Mire lehet számítani a következő időszakban?

A teljes beszélgetés:

Hogyan rendezte át a világ erőviszonyait az orosz-ukrán háború? - Hegyi Gyula
Hegyi Gyula, egykori EP-képviselő és baloldali politikus volt a vendégünk, akivel hitről és baloldaliságról, progresszív kereszténységről és az orosz-ukrán háború aktuális kérdéseiről beszélgettünk. Hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak a háborúhoz? Milyen átrendeződéseket hoz a háború a világban? Mire…

Barati András, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének tudományos kutatója volt a Világnézet vendége. Két hónapja folyamatos tüntetések vannak Iránban, a múlt hét vége felé Khomeini ajatollah szülőházát is felgyújtották a hírek szerint, melyre nagyon keményen reagált az iráni Forradalmi Gárda. Vendégünk elmondta, hogy a legnagyobb problémát az okozza, hogy teljes hírzárlat van Iránban.

A teljes beszélgetés:

Az iráni Forradalmi Gárda egyre keményebben lép fel – Barati András
Barati András, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének tudományos kutatója volt a Hit Rádió vendége. Két hónapja folyamatos tüntetések vannak Iránban. Múlt hét vége felé Khomeini ajatollah szülőházát is felgyújtották a hírek szerint, melyre nagyon keményen reagált az iráni Forradalmi Gárda. Ba…

A hitradio.hu hírei 🌎

Egy bíró az Egyesült Királyságban nem volt hajlnadó elutasítani azt a Barclays Bank elleni diszkriminációs pert, amelyet egy olyan keresztény misszió indított, amelynek letiltották a bankszámláját azért, mert terápiát kínálnak az azonos nemű vonzódással rendelkező személyeknek.

"Ahelyett, hogy kiálltak volna a szólásszabadság és a kisebbségi jogok mellett, inkább behódoltak az LMBTQ-aktivisták megfélemlítő taktikájának. Ha a bankok és más szolgáltatók azzal csillapítják a megrögzött aktivistákat, hogy a keresztény hitük miatt célkeresztbe került jó és törvénytisztelő ügyfelek bankszámláit megszüntetik, akkor nagyon sötét helyen járunk ebben az országban"

-emelte ki a missziót védő Keresztény Jogi Központ vezetője.

Bővebben:      

A bíróságon kell védekeznie a keresztény misszió számláját megszüntető banknak
Egy bíró az Egyesült Királyságban nem volt hajlnadó elutasítani azt a Barclays Bank elleni diszkriminációs pert, amelyet egy olyan keresztény misszió indított, amelynek letiltották a bankszámláját azért, mert terápiát kínálnak az azonos nemű vonzódással rendelkező személyeknek. Az Alastair Devlin…

További hírek:


Megnégyszereződött az Izraelbe költöző orosz zsidók száma
Az Oroszországból Izraelbe költöző bevándorlók száma 2022-ben 400 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az Alija Segítő Társaság segíti a zsidó hazatérőket a költözésben, és fokozza munkáját - számolt be a CNE News. Az Ofek Izrael statisztikái szerint 32 494 orosz állampolgár alijázott…
Ferenc pápa: a Vatikán kész tűzszünetet közvetíteni Ukrajnában
A Vatikán kész mindent megtenni a tűzszünet közvetítéséért és az ukrajnai háború befejezéséért - mondta Ferenc pápa. “Folyamatosan figyelik a helyzet alakulását” azzal kapcsolatban, hogy a Vatikán diplomáciai erőfeszítései miként segíthetnek - mondta a La Stampa című olasz lapnak adott interjúban…
Botrány: Katar megszegte a zsidó szervezeteknek korábban tett ígéreteit
Katar mégsem engedélyezi a főtt kóser ételeket és a zsidók nyilvános imádkozását a világbajnokság ideje alatt - számolt be a Neokohn. Zsidó szervezetek azt állítják, hogy bár Katar másként ígérte, nem engedi, hogy főtt kóser ételt áruljanak vagy kínáljanak a vasárnap Dohában kezdődő FIFA-világbajn…
Nagykövetséget nyit az első síita muszlim többségű ország Izraelben
Azerbajdzsán parlamentje pénteken kezdeményezte a nagykövetség megnyitásának folyamatát Izraelben, ezzel az első síita muszlim többségű ország lett, amely ezt megteszi. “Azerbajdzsán Izrael fontos partnere, és a muszlim világ egyik legnagyobb zsidó közösségének ad otthont” - mondta a fejleményt…

🎙️

Holnap a Hit Rádióban 🎙

🔵 Világnézet - 10:00

Műsorvezető: Fekete Rita

  • Aktuális bel- és külpolitikai hírelemzés

Vendég: Nagy Attila Tibor politikai elemző

  • Hallgatói kérdésekre válaszol Tordai Bence

Vendég: Tordai Bence országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese

  • Amerikán múlik az, hogy lesz-e a béke?

Vendég: G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója

  • Megkönnyítette az életünket a technológia?

Vendégek: Badinszky Áron mesterséges intelligencia kutató, Kánai András jövőkutató

🔵 A Háttérben - 18:00

Műsorvezető: Fekete Rita

🔵 Deepstage - 19:00

Műsorvezető: Rehák-Rimaszombati Andrea

Kiemelt témák:

  • A német fiatalok életcélja az élvezet, az önmegvalósítás és a függetlenség  
  • G20 vezetői megállapodtak a vakcina-útlevél bevezetésében

📅
A teljes műsorrendet ide kattintva érheti el!

Műsortárból ajánljuk:

A bibliafordítás reneszánsza

Hallgassa meg műsortárunkban most:

A bibliafordítás reneszánsza
A Hit Rádióban elhangzott hitéleti beszélgetések mostantól egy helyen.
💡
Csak hetente szeretne a legfontosabbakról értesülni? Ide kattintva kiválaszthatja heti hírlevelünket is! ✉️

Nyomj ESC-t a kilépéshez!

© 2022 Hit Rádió

Sikeresen előfizettél, csomagod: Hit Rádió
Nagyszerű! Már csak a fizetés van hátra! Hit Rádió
Jó újra látni! Sikeresen bejelentkeztél!
Szuper! A fiókod aktív és mindenhez hozzáférsz!.
Sikeresen mentve a számlázási információk!
Sikertelen mentés!
A link sajnos elévült.