Ugrás a tartalomra

Brutális összegeket emészt fel a brit zsinagógák és zsidó iskolák védelme

Magas szinten van az antiszemita incidensek száma.

Az Egyesült Királyság március 30-án jelentette be, hogy 2023-24-ben 7,1%-kal – a tavalyi 14 millió fontról, 15 millió fontra (kb. 6,5 milliárd forint) – növeli a zsinagógák és zsidó iskolák védelmére szánt támogatását.

A brit kormány azt is bejelentette, hogy tervezi egy, a zsidó közösségek rendőri, bűnügyi és biztonsági ügyeivel foglalkozó munkacsoport felállítását. A többletfinanszírozást állítólag új megfigyelőrendszerekre, riasztókra és biztonsági őrökre fordítják majd.

Az antiszemita incidensek egy nemrégiben készült jelentés szerint 27%-kal csökkentek az Egyesült Királyságban, de még mindig magas szinten vannak. A kormány 2021-22-es gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó statisztikái szerint az Egyesült Királyságban a vallási indíttatású gyűlölet-bűncselekmények 23%-a zsidók ellen irányult, annak ellenére, hogy a zsidók a vallásos lakosság kevesebb mint 1%-át teszik ki.

Egy tavalyi felmérés szerint a 18 és 24 év közötti britek 34%-a – és a teljes lakosság 20%-a – úgy gondolja, hogy a zsidók valamilyen mértékben túlzott befolyással rendelkeznek a világ banki és pénzügyi rendszerei felett.

(Neokohn)

Legfrissebb