Ugrás a tartalomra

Bod Péter Ákos: Már szocialista tervgazdálkodásban sem vált be az ársapka

Bod Péter Ákos közgadász, egyetemi tanár, az MTA doktora, 1991 - 1994 között a MNB elnöke volt ipari és kereskedelmi miniszter a Hit Rádiónak adott nyilatkozatában ügyelt arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank munkájával szemben ne fogalmazzon meg kritikát, közgazdasági szempontból viszont fontosnak tartotta megjegyezni, hogy abban van igazság, hogy a megtakarítások nem jó ha készpénzben vannak mert az ma nem sokat ér a pénz romlása miatt, de attól senkinek nem kell tartania, hogy ami megtakarításunk van azt elveszik. Ugyan akkor kifejtette, hogy az energia válságnál is nagyobb problémát jelenthet olyan gazdasági modellek- korlátozások bevezetése ami már az 1960-as években sem vált be a szocialista terv gazdálkodásban, ezért a sapkákkal nem tudott egyetérteni és ezek még több kellemetlenséget fognak okozni.

Műsorvezető: Varga Zoltán Szerkesztő: Tóth-Szente Lili

Legfrissebb