Ugrás a tartalomra

Beválasztották a Főiskolai Hírességek Csarnokába a keresztény Tim Tebow-t

Ikonikussá vált, ahogyan rendszeresen a pálya szélén imádkozott.

A Floridai Egyetem korábbi irányítóját, Tim Tebow-t beválasztották a Főiskolai Hírességek Csarnokába - jelentette be hétfőn a National Football Foundation.

Ő lesz a 13. Florida Gators játkos és a 10. floridai amerikai futball játékos, aki bekerül a Főiskolai Amerikai Futball Hírességek Csarnokába - olvasható az egyetem sajtóközleményében. A csapat egykori irányítója csatlakozott ahhoz a 18 korábbi egyetemi játékosból álló osztályhoz, akiket idén beválasztottak a Hírességek Csarnokába.

Tebow, aki nyíltan keresztény, a Florida Gators-nél töltött ideje alatt kezdte nyilvánosan megvallani a Jézus Krisztusba vetett hitét.

A 2009-es nemzeti bajnoki mérkőzésen az irányító a szeme alá feketével azt írta, hogy "János 3:16".

A Biblia Újszövetségében található János 3:16-ban ez áll:

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,  hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

A mérkőzés után a János 3:16-ra 90 milliószor kerestek rá a Seedbed nevű weboldal szerint.

Bár csak három szezont játszott irányítóként az NFL-ben, ikonikussá vált, ahogy féltérdre ereszkedett az oldalvonal mellett és imádkozott. Ez "Tebowing" néven vált ismertté.

(CBN)

🎙️

Legfrissebb