Ugrás a tartalomra

Beültették az első ember agyába Elon Musk chipjét

A cél, hogy az emberek gondolatokkal tudják irányítani a számítógépeket.

A Neuralink elnevezésű emberi agyba ültethető chip. - Kép forrása: Neuralink

"A kezdeti eredmények ígéretesnek bizonyulnak, a páciens jól van"

- írta Musk hétfőn az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Neuralink szeptemberben megkapta az engedélyt az embereken végzett kísérletek végrehajtásához szükséges toborzásra.

A vizsgálat során egy robot segítségével sebészi úton egy agy-számítógép interfész (BCI) implantátumot helyeznek el az agy azon területére, amely a mozgást irányítja - közölte korábban a Neuralink, hozzátéve, hogy a kezdeti cél az, hogy az emberek képesek legyenek egy számítógépes kurzort vagy billentyűzetet irányítani pusztán a gondolataik segítségével.

Az implantátumok "ultrafinom" szálai segítik a jelek továbbítását a páciensek agyában - közölte a Neuralink.

A Neuralink első terméke a Telepathy nevet viselné, mondta Musk egy külön bejegyzésben az X-en.

A vállalatot biztonsági protokolljaival kapcsolatban már többször is felszólították ellenőrzésre, a hónap elején pedig meg is bírságolták, mert megsértette az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának (DOT) veszélyes anyagok szállítására vonatkozó szabályait.

Az állatorvosi feljegyzések szerint a majmokon alkalmazott implantátumokkal kapcsolatban olyan problémák merültek fel, mint a bénulás, a görcsök és az agyduzzanat, azonban Musk egy szeptember 10-i közösségi média-bejegyzésben azt írta, hogy "egyetlen majom sem halt meg a Neuralink-implantátum következtében". Hozzátette, hogy a vállalat "végstádiumban levő" majmokat választott, hogy minimalizálja az egészséges majmok kockázatát.

Legfrissebb