Ugrás a tartalomra

Betiltaná a kóservágást a német AfD

Az ország antiszemitizmusért felelős biztosa azonban élesen bírálja ezt a javaslatot.

A németországi jobboldali AfD parlamenti képviselőcsoportja a rituális vágás országos betiltását kérte, az ország antiszemitizmusért felelős biztosa azonban élesen bírálja ezt a javaslatot.

Felix Klein antiszemitizmusügyi biztos szerint a kezdeményezés az 1930-as évekre emlékeztet, amikor a nemzetiszocialista párt hatalomra került. Az AfD rituális mészárlás betiltására irányuló indítványát "a németországi zsidó élet elleni alapvető támadásnak" nevezi.

"Ha a zsidókat korlátozni akarják vallásgyakorlásukban, az a vallásszabadság megsértését jelenti"

- érvel. Szerinte a rituális vágást utoljára 1933-ban, a náci uralom idején tiltotta törvény Németországban.


Nemrég az AfD parlamenti frakciója indítványt nyújtott be a parlamentben a kábítás nélküli vágás korlátozására. A párt szerint a rituális vágás az állatok leölésének egyik legkegyetlenebb fajtája. Az indítványban az áll, hogy az állatok emiatt jelentős fájdalmat szenvednek, a párt ezért el akarja törölni azt az állatvédelmi törvénycikkelyt, amely bizonyos feltételek mellett engedélyezi a rituális vágást.


A zsidó rituális vágás a zsidó étkezési törvények közé tartozik - magyarázza Klein, amint arról az Európai Zsidó Kongresszus beszámolt, a zsidó étkezési törvények pedig elválaszthatatlanok a zsidó identitástól.

Klein továbbá nem látja szükségét annak, hogy a rituális vágásra vonatkozó törvényeket még jobban korlátozzák, szerinte a jelenlegi jogszabályok már most is "megfelelő egyensúlyt képviselnek a vallásszabadság és az állatjólét között, és megfelelnek a magas uniós normáknak". Hangsúlyozza, hogy a rituális vágás tilalma a muszlimokat is diszkriminálná.

(CNE)

Legfrissebb