Ugrás a tartalomra
Fotó: AP

Naftali Bennett miniszterelnök  szombaton Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - írta meg a Jerusalem Post.

Bennett és Putyin az ukrajnai háborúról tárgyalt, többek között az izraeliek és a zsidó közösségek helyzetéről a konfliktusban – közölte egy diplomáciai forrás.

Bennett a Putyinnal való találkozó előtt tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és Moszkvából való távozása előtt felhívta.  A Ynet szerint Bennett Emmanuel Macron francia elnökkel is beszélt.

Zelenszkij arra kérte Bennetet, hogy próbáljon közvetíteni a felek között, ezt az ajánlatot Putyin tavaly visszautasította, de a múlt héten nem utasította el, amikor Bennett ismét szóba hozta. Az izraeli miniszterelnök moszkvai útját előre egyeztette az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Németországgal – az iráni tárgyalások valamennyi résztvevőjével.  

Putyin és Bennett az iráni tárgyalásokról is beszélt, utóbbi hangsúlyozta, hogy Izrael ellenzi a 2015-ös nukleáris megállapodáshoz való visszatérést, ami a bécsi tárgyalások célja. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter új követeléseket fogalmazott meg a hétvégén Bécsben az iráni nukleáris megállapodás tárgyalásain, írásos garanciát kérve arra vonatkozóan, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos szankciók nem akadályozzák meg a Teheránnal való kereskedést.

Legfrissebb