Ugrás a tartalomra

"Szeresd Istent" -befejezte földi pályafutását a világ legidősebb embere

Halála előtt megosztotta az emberekkel a hosszú élet titkát.

Juan Vicente Pérez Mora hivatalosan is a világ legidősebb embere volt - Kép forrása: AP Photo/Gilberto Chacon


A venezuelai Juan Vicente Pérez Mora 1909-ben született, és április 2-án bekövetkezett halála előtt 114 évesen hivatalosan is a világ legidősebb embere volt.

A Guinness World Records, amely a világ legidősebb embereként jegyezte be Morát, egy 2022-es profilban arról számolt be, hogy Mora egyik szenvedélye volt az Úrral és a családjával való erős kapcsolat kiépítése.

Az Istennel való kapcsolat a részeként Mora, aki május 27-én töltötte volna be a 115 évet, állítólag naponta kétszer imádkozott.

Azt mondta, a hosszú élet titka az volt, hogy

"keményen dolgozz, pihenj az ünnepnapokon, feküdj korán, igyál minden nap egy pohár aguardiente-t, szeresd Istent, és mindig hordozd őt a szívedben".

Az évek során Mora hatalmas családot alapított, hat fia és öt lánya volt feleségével, Ediofina del Rosario Garcíával, aki 1997-ben halt meg.

Összesen 42 unokája, 18 dédunokája és 12 ükunokája volt Morának.

Freddy Bernal, a venezuelai Táchira állam kormányzója a közösségi médiában, emlékezett meg Moráról, és "alázatosnak, szorgalmasnak, békésnek, a családért és a hagyományokért lelkesedőnek" nevezte őt.

"Feleségemmel és gyermekeimmel együtt volt szerencsénk és büszkék vagyunk arra, hogy találkozhattunk vele és szeretteivel"

- írta Bernal.

"Öreg Don Vicente, mindig emlékezni fogunk rá az életbe vetett optimizmusa, a hit, a remény és az a mély szeretet miatt, amelyet Táchira államunk iránt érzett."

Számos médium kiemelte Mora hitét, amely helyénvaló, tekintve, hogy a Guinness World Records megjegyezte, hogy

"keményen dolgozó, feleségéhez és vallásához hűséges emberként emlékeznek rá".

(Faithwire)

Legfrissebb