Ugrás a tartalomra


A nyomásgenerálás miatt is látszik, hogy nem természetes válság, amiben vagyunk - mondta Bedő Imre a Top 7-ben. Először egy évre leállították a világot. Azt láttuk, hogy egy év leállásból nem történt baj. Ezután még egy évre bezártak. – A második évre sem ment tönkre a világ. Az látszik, hogy indokolatlan volt az ilyen mértékű lezárás.
A Férfiak Klubjának vezetője azt is elmondta, hogy: A kormányzati emberek az igazi irányítók megjelenített figurái. Mögöttük vannak az agytrösztök, akik láthatóan sikeresek.

Műsorvezető: Kauzál Alexandra
Szerkesztő: Joób Rhodé

Legfrissebb