Ugrás a tartalomra
Joe BidenUSAHírek

Egy "Új Világrend" kialakítását kezdeményezte üzleti vezetők előtt Biden

Joe Biden amerikai elnök hétfőn egy üzleti vezetőkkel folytatott beszélgetés során kifejezte szándékát, hogy egy „új világrendet” vezessen, és megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai orosz invázió okozta válság jó lehetőséget nyújt erre.

Az elnök a Business Roundtable lobbicsoport negyedéves ülésén Amerika vezető vezérigazgatói előtt mondott beszédet.

Biden azt mondta, hogy az egész világ egy olyan „inflexiós ponton” van, amely szerinte csak válságok idején, 3-4 generációnként fordul elő.

"Úgy gondolom, hogy ez jelentős lehetőségeket kínál számunkra, hogy valódi változtatásokat hajtsunk végre"

- mondta.

Az elnök felidézte egy katonai tisztségviselő megjegyzését egy közelmúltbeli találkozón, aki megjegyezte, hogy 1900 és 1946 között 60 millió ember halt meg világszerte.

„Azóta liberális világrendet alakítottunk ki, és régóta nem volt már ilyen”

– mondta Biden.  

„Sok ember hal meg, de ez még közel sincs a káoszhoz”

-fogalmazott.

Biden kifejtette, szerinte a világ hasonló helyzeten megy keresztül.

„Most jött el az idő, amikor a dolgok megváltoznak, új világrend lesz odakint, amit nekünk kell vezetnünk, és közben egyesítenünk kell a szabad világ többi részét”

– zárta gondolatait.

Legfrissebb