Ugrás a tartalomra

Az Iszlám állam 32 terroristáját tartóztatták le Iránban

További merényletek végrehajtására készültek.

Tüntetők a Kermánban elkövetett támadások elítélésére szervezett megmozduláson Fotó: AFP/NurPhoto/Morteza Nikoubazl

A Pesti Srácok beszámolói szerint az iráni hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az Iszlám Állam több tagját és segítőiket is, akik részt vettek a kermáni temetőben történt robbantásokban.

A terrorelhárítók hat iráni megyében csaptak le egyidőben és összesen 32 főt vettek őrizetbe, köztük olyanokat is, akik a búvóhelyet biztosították a terroristáknak.

A hatóságok robbanószert és nagy mennyiségű csapágygolyót foglaltak le, amelyet repeszképző anyagnak akartak felhasználni további merényleteknél.

Az, hogy robbanóöveket is találtak, arra utal, hogy a terroristák öngyilkos merényletekre készültek. A Kermánban végrehajtott merénylet egyik elkövetőjét azonosították és kiderült, hogy Tádzsikisztánból származott. Az amerikai titkosszolgálatok is megerősítették, hogy a robbantások az Iszlám Állam afganisztáni szárnyának a számlájára írhatóak.

Legfrissebb