Ugrás a tartalomra
IránNői jogokKülföldEUHírek

Az EU elfogadhatatlannak nevezte a rendőrségi őrizetben elhunyt iráni nő halálának körülményeit

Az Európai Unió külügyi szolgálatának (EKSZ) szóvivője hétfői közleményében elfogadhatatlannak nevezte a bánásmódot azzal a fiatal iráni nővel szemben, aki azt követően halt meg, hogy az erkölcsrendészet őrizetbe vette.

22 éves Masa Aminit azért vették őrizetbe múlt kedden, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Sajtóértesülések szerint Amini pénteken halt meg.


Az uniós külügyi szolgálat közleményében hangsúlyozta: az elkövetőket felelősségre kell vonni. Kijelentették továbbá: az iráni hatóságoknak biztosítaniuk kell polgáraik alapvető jogainak tiszteletben tartását, valamint azt, hogy mindazok, akiket bármilyen okból fogva tartanak, ne részesüljenek rossz bánásmódban.

A teheráni rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, közlésük szerint Amini hirtelen szívelégtelenségben halt meg. Az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

Mint ahogy arról a Hit Rádió is beszámolt, nem sokkal Amini halálát követően tüntetések törtek ki és több iráni nő elégette hizsábját tiltakozásképp.

Hit Rádió / MTI

Legfrissebb