Ugrás a tartalomra

Sikerült a „nettó energiaszerzés” - elképesztő áttörésről számolt be az Egyesült Államok

Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma kedden közölte, hogy történelmi áttörést hajtottak végre az atomenergiával, azon belül is a magfúzióval folytatott kutatásokban - számolt be az Index.

A minisztérium közölte, hogy a magfúziós kutatások révén a történelemben most először sikerült megvalósítani „nettó energiaszerzést” a gyakorlatban.

Ez a fogalom eddig csak hipotetikusan létezett, most azonban a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium tudósainak sikerült valóra váltaniuk mindezt. A nettó energiaszerzés azt jelenti, hogy egy adott energiaforrásból több energiát sikerült kitermelni, mint amennyi energiát maga a folyamat elfogyasztott.

Egyszerűen szólva ez a XXI. század egyik legjelentősebb tudományos eredménye

– mondta a bejelentést kommentálva Jennifer Granholm energiaügyi miniszter, hozzátéve: a tudósok már évtizedek óta dolgoznak ezen.

Granholm azt is hozzátette, hogy a felfedezésnek köszönhetően a Földön

képesek lesznek olyan viszonyokat előállítani, mint ami a csillagok és a nap belsejében is található.

A tudósok is megerősítették, hogy történelmi jelentőségű áttörésről van szó.

„Attól a naptól kezdve, amikor több energiát tudunk kinyerni annál, mint amennyit a termelésére fordítanunk kell, a határ a csillagos ég”

– mondta Neil deGrasse Tyson asztrofizikus

(Index)

Legfrissebb