A Hit Rádió legfrissebb adásában Surjányi Szellő Olívia, a Szent Pál Akadémia hallgatója osztotta meg tapasztalatait az amis közösségről. A beszélgetésben szó esett az amisok történelmi gyökereiről, és arról, milyen szerepet tölt be a hit a közösség életében, mit gondolnak a politikáról és hogy miért utasítják el a technológiát.
Az amisok életvitele kívülről nézve talán furcsának tűnhet, valójában azonban minden döntésük mögött tudatos hitbeli meggyőződés áll. Elutasítják az elektromosságot, az internetet, és az autókat is – mert úgy hiszik: mindez elválasztja őket Istentől. Közösségük belső szabályrendszere nem csak viselkedési normák gyűjteménye – ez az életük alapja.
"Ők annyira távol akarják tartani magukat a világtól, a világi befolyásoktól, hogy egy ilyen elzárt közösségben élnek."
– fejtette ki vendégünk.
Meglepő, hogy mindezek ellenére a közösség az elmúlt években egyre aktívabban vesz részt a politikai életben. Sokan még szavazni is elmentek úgy is, hogy lovaskocsival kellett megtenni az utat a választóurnákig. Ennek hátterében az a nyilvánvaló ok áll, hogy úgy gondolták, a demokraták olyan erkölcstelen ügyek mellett álltak ki, mint az abortusz, vagy a melegházasság. Véleménye szerint az amisok csak akkor avatkoznak bele a politikába, ha az államhatalom túlságosan is bele akar szólni az ő életükbe.
"Úgy érezték, hogy a Biden kormány, illetve a Kamala Harris elképzelései, nagyban sértik egyrészt a vallásszabadságukat, az identitásukat, szuverenitásukat, a kereskedésüket is, és nagyon sok erkölcsi kérdés is felmerült."
– részletezte.
Mivel az amisok köztudottan pacifisták, elvből elutasítják a háborút – amelynek eredményeképp Izrael önvédelmi jogát is elítélték a jelenlegi háborúk kapcsán. Az utóbbi években azonban megfigyelhető egyfajta változás. Többen ugyanis újragondolták a helyettesítési teológiára alapozott álláspontjukat Izraellel kapcsolatban. Egy Ben Girod nevű amish püspök például egy isteni érintés és a bibliai próféciák tanulmányozása után felismerte, hogy Izrael Isten tervének szerves része, és hogy a keresztényeknek ki kell állniuk mellette. Ennek hatására egy körülbelül 10–15 fős amis küldöttség repülőre ült (amely egyébként tilos lenne), és elutazott Izraelbe. Ott imádkoztak, bocsánatot kértek a holokauszt idején tanúsított közömbösségükért, valamint az elmúlt évek antiszemita megnyilvánulásaiért.
"Valahogy mindig bennük van az a készség, hogy az Istennek a vezetését egy aktuális helyzet mentén keressék."
– jegyezte meg.
A műsor végén kitértünk arra is, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy az amisok tovább élnek mint mi annak ellenére, hogy nem járnak kóházba, nincs társadalombiztosításuk, és ha baj van, egymást ápolják.
"Ők Isten Gyógyító erejében gyakorolják a hitüket."
– mondta Szellő.
Ezen kívül nem esznek feldolgozott ételeket, maguknak termelik meg, amit megesznek, szinte egyáltalán nem használnak gyógyszereket, és sok időt töltenek a szabadban. Emellett nyugodtabb, összetartó közösségben élnek távol a modern világ zajától – így nem meglepő, hogy akár tíz évvel is tovább élnek, mint az átlag amerikaiak.
A beszélgetés előfizetőink számára már reklámmentesen elérhető az alábbi videóban:
Ez a tartalom az előfizetők számára elérhető.
Fizessen elő most a Hit Rádió Archívumra: több mint 3000 reklámmentes adás, exkluzív és premier előtti tartalmak egy helyen!
Részletek és előfizetés