Ugrás a tartalomra

Az amerikai keresztények kétharmada naponta szán időt Istenre

Az evangéliumi keresztények válaszolták azt legnagyobb arányban, hogy naponta többször olvasnak Bibliát, imádkoznak vagy elmélkednek.

Photo by Olivia Snow / Unsplash

A gyülekezetbe járó protestánsok 44 százaléka napi szinten tölt időt Istennel, 21 százalékuk pedig naponta több alkalommal is szakít erre időt, derül ki a Lifeway Research felméréséből - számolt be a Hetek.

A protestáns hívők közül az evangéliumi keresztények válaszolták azt legnagyobb arányban, hogy naponta többször olvasnak Bibliát, imádkoznak vagy elmélkednek.

Látunk egy olyan mintát a Szentírásban, hogy Isten követői félrevonulnak, hogy egyedül is időt töltsenek Istennel. Maga Jézus Krisztus is ezt tette. A protestáns gyülekezetbe járó legtöbb hívő újra és újra kapcsolatba lép Istennel, és ezt többféle módon teszik”

- mondta Scott McConnell, a Lifeway Research igazgatója.

A megkérdezettek 83 százaléka a saját szavaival szokott imádkozni, 80 százalékuk hálás ad, majdnem a felük a bűneit vallja meg, 39 százalékuk Bibliát olvas, negyedük előre megírt imát ismétel (például zsoltárokat), 18 százalékuk pedig Isten tulajdonságairól szokott elmélkedni, amikor időt szakít az Istennel való kapcsolatának az építésére.

(Hetek)



Legfrissebb