Ugrás a tartalomra
Fotó: Shutterstock

A Soros György által pénzelt civil szervezet szerint az ukránok több esetben is polgári infrastruktúrát használták fedezetként az oroszok ellen.

Az oroszbarát portálok már régebb óta cikkeznek arról, hogy az ukrán harci alakulatok előszeretettel használják a kórházakat, óvodákat és egyéb civil épületeket katonai tevékenységekre, mivel azok lebombázása az oroszokat negatív színben tünteti fel.

Az Amnesty International friss tanulmánya szerint az oroszpárti sajtónak ebben igaza volt, mivel elmondásuk szerint valóban „iskolákat és kórházakat használ az ukrán hadsereg bázisként.” A tanulmány szerzői leírják, hogy „az ukrán hadsereg ukrán civilek életét sodorja veszélybe azzal, hogy katonai bázisokat alakít ki és különböző fegyverrendszereket működtet lakóövezetekben, nemritkán iskolákban és kórházakban” – számolt be a Ma7 felvidéki portál.

Hozzátették azt is, hogy ezzel az ukránok számos ponton megsértik a nemzetközi humanitárius jogokat, és civilek halálát okozzák. Az Amnesty munkatársai három hónap leforgása alatt összesen 19 olyan települést találtak, ahol az ukránok polgári infrastruktúrát fedezékként használva folytattak harci cselekményeket. Mint kiderítették, sok esetben lett volna más választásuk is az ukránoknak - írta meg az Index.

Az Amnesty munkatársai összesen 29 iskolát vizsgáltak látogattak meg a front közelében, ezek közül 22-ben találtak katonákat vagy korábbi harci cselekményre utaló bizonyítékokat. Ugyan a vonatkozó törvények nem tiltják, hogy bezárt iskolákat használjanak katonai célokra, de ezek az épületek nem lehetnek olyan lakóövezetekben, ahonnan nem evakuálták a lakosságot. A vizsgálatok szerint civilek evakuálása nem történt meg.


(Index)

Legfrissebb