Ugrás a tartalomra

"Amerikának szüksége van Istenre" - nemzeti imaösszejövetelt tartanak Washingtonban

Az alapító szerint úgy imádkoznak, mintha a nemzet sorsa függne tőle.

Törvényhozók, keresztény vezetők is csatlakoznak egy nemzeti imanaphoz szerdán, hogy "komoly bűnbánati imákat mondjanak" Amerikáért.

A CBN News szerint a Nemzeti ima- és bűnbánati gyűlést a washingtoni Bibliamúzeumban tartják, és január 31-én reggel fél nyolctól délután 1-ig élőben közvetítik.

Az eseményen több felszólaló is lesz, köztük Mike Johnson képviselőházi elnök, Michele Bachmann kongresszusi képviselő és Jonathan Cahn lelkész, valamint más kongresszusi és parlamenti képviselők különböző nemzetekből, a keresztény vezetők és közbenjárók mellett.

"Vissza kell térnünk Istenhez"

- hangsúlyozta Jonathan Cahn.

"Enélkül, ébredés nélkül Amerika, ahogyan eddig ismertük, elveszett."

- tette hozzá.

Amint azt a National Gathering for Prayer and Repentance (Nemzeti ima- és bűnbánati gyűlés) honlapja írja, ezek a vezetők "komoly bűnbánati imákat fognak mondani először a személyes bűnökért, aztán az egyházban elkövetett bűnökért és Amerika bűneiért, majd a nemzetekért fognak imádkozni".

Az imaesemény társalapítói Dr. Jim Garlow és Tony Perkins, a Family Research Council alapítója.

"Az imák a bűnbánatról szólnak. A személyes bűnökért. Az egyházban elkövetett bűnökért. Amerika bűneiért. A vertikálisra, azaz Istenre összpontosítunk. Nem az embereknek tapsolunk. Csak is Istennek tapsolunk... a végén. Nincsenek beszédeink vagy prédikációink, kivéve a kijelölt személyeket, akik komoly bűnbánatra hívnak minket. Még csak be sem mutatjuk az embereket"

- mondta Garlow.

"A reflektorfény Istenre irányul. Az emberek pedig vezetik az imát. Hozzá. Őszinte, szívből jövő ima. Intenzív ima. Mintha a nemzet függne tőle. Mert ez így is van."

- tette hozzá.

Közben Perkins megosztotta, hogy fontos, hogy a keresztények imádkozzanak Amerika jövőjével kapcsolatban.

"A nemzetünknek szüksége van Istenre. Most. Alapító atyáink megértették, hogy erőnk és egységünk az Ő és az Ő igazsága iránti elkötelezettségünkben rejlik."

- részletezi Perkins.

Azt gondoljuk, hogy Amerika erős, mégis az események hosszú sora minden fronton a gyengeség és a megosztottság történelmi szintjét mutatja."

- fűzte hozzá Perkins.

"Amerikának szüksége van Istenre"

- jelentette ki.

"Bár egyesek talán nem hajlandók elfogadni ezt a valóságot, mi készséggel elismerjük, hogy Amerikának valóban szüksége van Istenre... Meghívjuk önöket, hogy január 31-én csatlakozzanak hozzánk az alázat, a megtörtség és a bűnbánat szellemében."

- invitált mindenkit a közbenjárása Perkins.

Legfrissebb