Ugrás a tartalomra

„Amerika napi szinten beavatkozik az európai belpolitikába!” – Lánczi Tamás, Rab Irén

Lánczi Tamás és Rab Irén kultúrtörténész voltak a Hit Rádió Középpont című műsorának a vendégei. A második világháború vége volt, amikor állandósult az amerikai jelenlét Európában. A németek háború utáni felépítését mind amerikai hatásra tették. A retorziókat az amerikai titkosszolgálatok építették ki Európában. Telefonok lehallgatása, e-mailes levelezés megfigyelése volt nagy számban jellemző. Ahogy ma Európa és Németország az amerikai érdekek szerint cselekszik, mind ide vezethető vissza. Hogy lett Európának ennyire erős kulturális ereje? A kultúra ilyen szintű átrendezése általában fegyveres konfliktus után alakul így. Valaki katonai és gazdasági erővel belép egy térségbe, akkor egy idő után alkalmazkodni kezdenek hozzá kulturálisan. Amikor az első amerikai katona betette a lábát Európába, akkor ez a folyamat elindult. Ma már nagy számban állomásoznak Olaszországban, Németországban (közel 30 ezer amerikai tengerészgyalogos). Az emberek kulturális szokásaikban az erőhöz húznak. Amikor vége lett a háborúnak, a béketárgyalások idején Az EÁ történelmében először durván beleszólt abba, hogy hogyan alakuljanak a határok. (mikor?)   Az  EÁ napi szinten beavatkozik az európai belpolitikába. Feltűnő, hogy Magyarország milyen későn veszi észre az amerikai világbirodalom felemelkedését. Kevesen értették itthon, hogy felnőtt két világbirodalom. Az amerikai kultúra, ami ma rátelepszik Európára egy globális rendszert hozott, melyben az egyénnek nincs mozgástere. Ez a kulturális gépezet rombolni képes, de építeni már nem – fogalmazott Lánczi Tamás. Információdömping van, melyben az ember elveszíti az orientációs képességét.

Műsorvezető: Fekete Rita Szerkesztő: Joób Rhodé

Munkatársak: Kovács Gergely, Longauer András, Szabó József

Legfrissebb