Ugrás a tartalomra

Akcióban az ukrán diplomácia: egyik legnagyobb támogatójukat nem hívták meg

Izrael nem kapott meghívást arra a nemzetközi szolidaritási konferenciára, amelyet a francia hatóságok kedden tartottak Párizsban Ukrajna számára - számolt be a Neokohn.

A konferencia, amely két másik, Ukrajna újjáépítésével foglalkozó, tavaly júliusi és októberi nemzetközi találkozót követ, célja, hogy támogatást gyűjtsön Ukrajna megrongálódott infrastruktúrájának sürgős helyreállításához.

Izrael egyszerű okból nem vesz részt a konferencián: nem hívták meg.

Francia diplomáciai források az Al-Monitornak kifejtették, hogy a meghívottak listájáról Párizs és Kijev közötti közvetlen konzultációk során döntöttek.

Jeruzsálemben mégis úgy értékelik, hogy leginkább Kijev döntött Izrael kizárásáról.

Az elutasítás nem példa nélküli, hiszen a múlt hónap novemberében az ENSZ Közgyűlésben megszavazták azt a javaslatot, hogy a Nemzetközi Bíróságot kérjék fel az izraeli-palesztin konfliktus és az izraeli „annexió” ügyében.

Röviddel a harcok kezdete után Izrael volt az első ország, amely tábori kórházat hozott létre Ukrajnában, amely működése alatt több mint 6000 embert kezelt.

Jeruzsálem már korábban hat nagy áramfejlesztőt adományozott Kijevnek és további húsz generátor érkezik Ukrajnába várhatóan a jövő héten. Michael Brodsky, Izrael ukrajnai nagykövete a múlt pénteken mutatta be az ukrán médiának az Izrael által a kijevi gyermekkórháznak adományozott 1,2 millió dollár értékű eszközöket. Ezenfelül a teljes éves nemzetközi fejlesztésekre szánt izraeli pénzösszeg Ukrajnába megy.

A teljes cikk a Neokohn oldalán olvasható el!

Legfrissebb